nem enyhül a feszültség

2021.04.08. 12:22

Fegyveresen szálltak szembe mianmari tüntetők a karhatalmi erőkkel, tucatnyian meghaltak

Vadászpuskákkal, gyújtópalackokkal és késekkel szálltak szembe a tüntetők a mianmari katonai junta által kivezényelt katonákkal az északnyugat-mianmari Taze városában, a helyi média csütörtöki híradásai szerint az összecsapásban legalább tizenegy tiltakozó életét vesztette.

Hat teherautóval érkeztek katonák a városba, hogy elfojtsák a tüntetést. Amikor a tiltakozók fegyvert ragadtak, a junta erősítést küldött: öt teherautónyi katona érkezett még a hatezer lakosú kisvárosba.

Az összetűzések előző napon kezdődtek, és csütörtök reggelig folytatódtak. A helyi média híradásai szerint legalább tizenegy tüntető meghalt, és mintegy húszan megsebesültek.

Ezzel hatszáz fölé emelkedett a polgári halálos áldozatok száma azóta, hogy a hadsereg február elsején puccsal átvette a hatalmat, megbuktatva a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji törvényesen megválasztott kormányát.

Nem tudni, hogy a tazei összecsapásoknak voltak-e áldozatai a katonák körében.

A város Kale közelében fekszik, ahol előző napon, szerdán ugyancsak legalább tizenegy ember vesztette életét, összecsapva a karhatalmi erőkkel, amelyek éles lőszerrel nyitottak tüzet gépfegyverből, és kézigránátokat is bevetettek a Szú kormányának visszahelyezését követelő tüntetők ellen – közölte a Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP).

A junta szóvivője egyelőre nem reagált a két városban történt eseményekre.

Az AAPP összesítése szerint jelenleg 2847 embert tartanak fogva a katonai hatóságok. Csütörtökön letartóztatták Paing Takon ismert modellt és színészt, akik felemelte a szavát a junta ellen, bírálta a hatalomátvételt és kiállt Szú mellett. A 24 éves férfi letartóztatásáról lánytestvére tájékoztatta a Reuters hírügynökséget. Hajnali fél ötkor tartóztatták le szülei ranguni otthonában, ahol napok óta betegeskedett, maláriával és szívproblémákkal küzdött. Nyolc teherautóval mintegy ötven katona érkezett a házhoz, hogy elvigye a színészt.

Paing Takonhoz hasonlóan korábbak több ismert közszereplőt őrizetbe vettek. Az ország legismertebb komikusát, Zarganart például kedden. A hatóságok emellett több száz körözést adtak ki, miután a junta a héten „rászállt” az interneten számos követővel rendelkező influencerekre, színészekre és zenészekre, illetve a szórakoztatóipar más dolgozóira.

A Reuters beszámolt arról is, hogy Mianmar legnagyobb városában, Rangunban aktivisták cipőkben elhelyezett virágokkal emlékeztek meg a két és fél hónapja tartó tüntetéseken megölt tiltakozókról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában