Járvány

2021.07.09. 16:19

Félmillióan szerezték be az uniós védettségi igazolást az első héten

Az első héten félmillióan szerezték be az uniós védettségi igazolást Magyarországon – mondta a kormányszóvivő pénteken a Facebookon közzétett videoüzenetében.

Szentkirályi Alexandra emlékeztetett:

az uniós védettségi igazolás július 1-jétől már az Európai Unió egész területén elérhető és megkönnyíti az unión belüli utazásokat.

Az igazolás már Magyarországon is elérhető papíralapon és elektronikusan is, angol-magyar nyelvű, és már az első héten félmillióan be is szerezték – közölte.

Hozzátette, a legegyszerűbb ezt otthon kinyomtatni az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) lakossági portálján keresztül. Továbbá le lehet tölteni akár mobiltelefonra is az EESZT lakossági alkalmazással, illetve lehet kérni a kinyomtatását kormányablakban és háziorvosnál is.

A kormányszóvivő elmondta, hogy

a védettségi igazolásnak háromféle típusa létezik.

Az oltási igazolvány a koronavírus ellen beoltottaknak jár, a tesztigazolvány azoknak, akiknek friss negatív PCR-tesztjük van, a gyógyultsági igazolvány pedig azoknak, akik átestek a fertőzésen.

Fontos tudni – folytatta -, hogy bár ez az igazolás formailag egységes az EU-ban, a tagállamok saját beutazási szabályokat is megszabhatnak. Ezért utazás előtt mindenképpen érdemes felkeresni a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapot, ahol országonként meg lehet nézni az aktuális beutazási feltételeket.

Érdemes tudni azt is, hogy a kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően már nagyon sok országba utazhatunk akár magyar védettségi igazolvánnyal is

– fűzte hozzá.

Szentkirályi Alexandra arra biztatott mindenkit, hogy ha teheti, akkor nyaraljon belföldön.

Magyarország ugyanis nem csak szép, hanem járványügyi szempontból ma Európa egyik legbiztonságosabb országa is

– mondta a kormányszóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában