Járvány

2020.05.03. 22:51

Ferenc pápa: ha kész a vakcina, mindenki számára elérhetővé kell tenni

Nemzetközi tudományos együttműködést szorgalmazott vasárnap Ferenc pápa a koronavírus elleni védőoltás létrehozása érdekében, és leszögezte, hogy a sikeres oltóanyagot az egész világon elérthetővé kell tenni.

A katolikus egyházfő, aki az olaszországi kijárási korlátozások miatt nem a szokott helyen, a Szent Péter téren mondta el vasárnapi szentbeszédét, hanem a pápai könyvtárban, köszönetet mondott mindazoknak, akik szerte a világban biztosítják a létfontosságú szolgáltatásokat.

Nemzetközi együttműködést szorgalmazott annak érdekében, hogy kezelni lehessen a válságot és harcolni a vírus ellen, amely mintegy 3,5 millió embert fertőzött meg és több mint 240 ezer ember életét követelte világszerte.

„Nagyon fontos átlátható és pártatlan módon egyesíteni a tudományos kapacitásokat, hogy megtaláljuk a védőoltást és a gyógyszereket” – mondta.

Ferenc pápa azt is fontosnak nevezte, hogy egyetemes hozzáférést biztosítsanak a létfontosságú technológiákhoz, amelyek révén minden fertőzött ember a világ minden részén megkapja a szükséges gyógyszeres ellátást.

A világ vezetői áprilisban tettek ígéretet a Covid-19 betegség kiszűrésére alkalmas tesztek, a kezeléséhez szükséges gyógyszerek és a megelőzésére szánt vakcina kidolgozására és világméretű megosztására, de az Egyesült Államok nem vesz részt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által indított kezdeményezésben.

Donald Trump amerikai elnök áprilisban közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lassan reagált a járványra és „Kína-központú” volt, ezért bejelentette a nemzetközi szervezet amerikai pénzügyi támogatásának a felfüggesztését. A WHO kitart amellett, hogy megfelelően kezelte a járványt.

Számos gyógyszerészeti cég fejleszt világszerte a fertőzöttség után a szervezetben képződő antitestek azonosítására alkalmas teszteket.

A Trump-kormányzat a SARS-CoV-2 nevű vírus elleni vakcina fejlesztésének felgyorsítását tervezi, hogy 2020 végéig 100 millió adagot állítsanak elő – közölte egy magas rangú amerikai vezető.

Sok szakértő szerint a biztonságos és hatékony védőoltás klinikai kísérleteihez legalább 1-1,5 évre van szükség.

Vasárnap a pápa felszólított több ökumenikus szervezetet, közöttük az Emberi Testvériség Bizottságot, hogy május 14-én tartsanak ima- és böjti napot, amelyen kérik Istent, segítsen az emberiségnek legyőzni a járványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában