nagy a tét

2019.04.07. 13:16

Fidelitas: a fiatalok jövője is múlik az európai parlamenti választáson

Az európai parlamenti választáson a fiatalok jövője a tét, ezért is kell támogatni Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos, a bevándorlás megállítását célzó programját – erről a Fidelitas elnöke beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.

Böröcz László kiemelte, európai parlamenti választásnak soha nem volt még akkora tétje, mint a mostaninak, hiszen ha az Európai Uniónak bevándorláspárti vezetői lesznek, akkor Európai „elesik”, és a fiatalokra egy olyan világ vár, ahol idegenek lesznek saját szülőföldjükön.

Szerinte ezért kell támogatni a magyar kormányfő pénteken meghirdetett hétpontos programját.

Mint fogalmazott, azok a brüsszeli bevándorláspárti vezetők, akik az elmúlt években menedzselték az Európába irányuló bevándorlást, elárulták a fiatalokat.

Szerinte a fiataloknak vissza kell venniük az irányítást a bevándorláspárti politikusoktól, és hangot kell adniuk annak, hogy

„szeretnék megőrizni Európát az európaiaknak, Magyarországot pedig magyar országnak”.

A Fidelitas elnöke azt mondta, arra kér mindenkit, hogy aláírásával támogassa Orbán Viktor programját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában