közös ügy

2019.07.17. 18:00

Fontos üzenettel indultak útnak kamionok

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság kezdeményezésére a biztonságos vezetés mellett „kampányoló” plakátokat helyeztek el áruszállító kamionokon, hogy minél több helyre juttassák el az üzenetet – mondta Kosztyó Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője szerdán Szolnokon, sajtótájékoztatón.

A plakátokat a szolnoki Magiszter Alapfokú Művészeti Iskola tanulói rajzolták, festették, a 35 járművet két megyei fuvarozó vállalkozás bocsátotta rendelkezésre.

Kosztyó Gábor azt mondta, tudomásuk szerint országosan egyedülálló kezdeményezésről van szó, de

szeretnék, ha a kampányhoz minél többen csatlakoznának, segítenének az alkotások elkészítésében, illetve más fuvarozók is felajánlanák kamionjaikat a plakátok elhelyezéséhez.

A kampány fontossága mellett érvelve megjegyezte,

Magyarország közútjain évente több mint 600 ember hal meg közlekedési balesetben.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a sajtótájékoztatón szintén az emelte ki, hogy a közlekedésbiztonság közös ügy, mindenkit érint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában