mindenre rárepült

2019.05.29. 11:11

Gátlástalan tolvaj fosztogatta a Balaton környékét

Nyitva hagyott autókból lopott a Balaton térségében, Keszthelyen pedig egy postásautó kifosztása közben rátámadt a postai alkalmazottra is az a férfi, aki ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség emelt vádat.

Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az előzményekről azt közölte: a 37 éves, többszörösen büntetett előéletű kaposvári férfi alkalmi és részben ismeretlenül maradt társai autójának utasaként

az út mellett parkoló és le nem zárt, őrizetlenül hagyott járműveket fosztogatta.

Tavaly áprilisban Vonyarcvashegyen egy lezáratlanul hagyott gépkocsiból 141 ezer forintot és 550 eurót, valamint két bankkártyát emelt ki. Néhány héttel később Gyenesdiáson bement a vízmű telephelyére, ahol egy lezáratlan autóban hagyott pénztárcából 200 ezer forintot lopott el. Pár nappal később szintén Gyenesdiáson, egy út mentén parkoló kocsiból egy hátizsákot emelt el, amelyben iratok, bankkártyák és 287 ezer forint készpénz volt.

A férfi május közepén egy keszthelyi áruház közelében látta meg, hogy a Magyar Posta egyik járművéből éppen rakodnak.

Ki akarta venni a gépkocsivezető táskáját, amiben a kiszállított küldeményekért begyűjtött közel 240 ezer forint volt.

A postai alkalmazott azonban tetten érte a férfit, aki dulakodni kezdett a járművezetővel, majd megpróbált elmenekülni, de a segélykiáltásra felfigyelve két férfi lefogta őt. A rendőrök megérkezésekor a rabló futásnak eredt, közben pedig a pénzt is szétszórta, de a járőrök utolérték.

A postai alkalmazott a támadáskor nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A többszörös visszaeső vádlottal szemben a Keszthelyi Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette és közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában