migráció

2021.06.09. 15:07

Görögországban szigorították a menedékjogi eljárást

Biztonságos harmadik országnak minősítette Görögország Törökországot, így az afelől érkező illegális migránsok már nem kérhetnek automatikusan menedékjogot Görögországban.

A menekültügyi szolgálat legutóbbi jelentését figyelembe véve a görög hatóságok úgy döntöttek, hogy Törökország megfelel minden feltételnek, hogy biztonságos országnak lehessen tekinteni – írja a V4NA.

Ez a migrációs törvények talán legfontosabb változása hosszú évek óta Görögországban, írja a Greek City Times, ez ugyanis gyakorlatilag azt jelenti, hogy

a Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból, Bangladesből és Szomáliából érkező migránsok menedékkérelmi eljárását Törökországnak kell lefolytatnia.

Ugyanakkor Notis Mitarakis, görög bevándorlási- és menekültügyi miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy „Törökország biztonságos harmadik országként való kijelölése fontos lépés az illegális migránshullámok kezelésében és az embercsempész-hálózatok elleni fellépésben”.

Minisztériumi források pedig rámutatnak, hogy ha a jogszabály hatásai már érezhetőek lesznek, az egy jelzés lesz a bevándorlók számára is, hogy „Görögország nem egy folyosó Európába”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában