kormányinfó

2020.02.27. 12:15

Gulyás Gergely: 30 milliárd forintot kap a BM a börtöntelítettség csökkentésére

Harmincmilliárd forintot bocsát a kormány a Belügyminisztérium (BM) rendelkezésére, hogy abból még az idén megszüntessék a börtönök 100 százalék fölötti telítettségét – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2020. február 27. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. február 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A pénzből akár ideiglenes büntetés-végrehajtási intézmények is létrehozhatók – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a mobilbörtön fogalma Magyarországon kívül is ismert. Közölte: részben ezekkel kell megoldani, hogy a jelenleg 115 százalékos telítettség lecsökkenjen. Megjegyezte, hogy 2013-ban még 143 százalékos volt ez az arány.

A miniszter egyúttal örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés a héten elfogadta azt a törvényt, amely átmenetileg felfüggeszti az elítélteknek a kártérítések kifizetését. Egyértelművé vált ugyanis, hogy egy iparág épült fel erre, amelynek megálljt kell parancsolni – tette hozzá.

Emlékeztetett: az elfogadott jogszabály rögzíti, az igazságügyi tárcának előterjesztést kell tennie azzal kapcsolatban, hogy ha mégis kártérítést kell fizetni, akkor azt az áldozatok kaphassák meg.

A főpolgármester tartsa be ígéretét a 3-as metró klimatizálásáról!

A főpolgármester felelőssége, hogy betartsa ígéretét a 3-as metró klimatizálásáról – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely emlékeztetett: a Fidesz-frakció előterjesztett erről a kérdésről egy javaslatot, de a Fővárosi Közgyűlés többsége leszavazta. Ugyanakkor ha a főpolgármester a 3-as metró klimatizálására tett ígéretet a kampányban, az a minimum, hogy ezt az ígéretét valóra váltja

- közölte.

A megoldásban érdekeltek a Szabad Tér Színház ügyében

Gulyás Gergely a Szabad Tér Színház ügyéről azt mondta: számukra az a megoldás elfogadható, amely Bán Teodórának is az. Van egy szakmai bizottsági javaslat, amely egyhangú volt, és a bizottság művész tagjainak hozzáértését, pártatlanságát az ellenzék részéről sem érte kritika – közölte. Hozzáfűzte: ezért a főpolgármesternek választ kell adnia, miért veszi semmibe ezt az egyértelmű véleményt.

„A megoldásban vagyunk érdekeltek, közel voltunk az egyezséghez a fővárossal” – közölte, hozzátéve: a mostani döntésnél őszintébb lett volna felszámolni a szakmai bizottságot, ha nincs szükség a véleményére.

Liget-projekt: a már zajló építkezéseket nem érinti a fővárosi tilalom

Az állatkerti biodóm ügyében Gulyás Gergely azt mondta: egy fővárosi beruházásról van szó, amit a kormány száz százalékban állt, majd a növekményt is kifizette. A projekt tovább emelkedő árára úgy reagált, hogy a központi költségvetésben nincsenek szabad 15-20 milliárdos források; a fővárosnak is kell szerepet vállalnia.

A Liget-projekttel kapcsolatban elrendelt változtatási tilalomra úgy reagált: az lett volna a minimum, hogy a főpolgármester behozza a közfejlesztések tanácsába a kérdést. A már érvényes hatályban lévő építési engedélyeken nem változtat ez a tilalom.

A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott: úgy tűnik, hogy országosan, de Budapesten különösen Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezetője.

A Nemzeti alaptantervről azt mondta: nem lehet elsöprőnek tekinteni a tiltakozást, és remélhetőleg ezt a kisebbséget is sikerül meggyőzni. A pedagógusok béremelését illetően arról beszélt, álvita azt firtatni, hogy hol döntenek a fizetésemelésről, a lényeg, hogy lesz béremelés, ami indokolt is.

Egy másik kérdésre a miniszter azt közölte, hogy a jövő évi költségvetés tervezetét május 5-ig kell a parlament elé terjeszteni.

Az illegális hulladéklerakók felszámolására vonatkozó kormányzati vállalásról elmondta: a cél, hogy két év alatt ez teljesen sikerüljön, ha kell, egy „hulladékhatóságot” is felállítanak ehhez.

Az európai országok érdeke az együttműködés – kérdés, hogyan

Az Európai Unióval kapcsolatban – miután Kövér László házelnök egy interjúban arról beszélt, világméretű küzdelem zajlik, vége lehet az EU-nak – Gulyás Gergely úgy nyilatkozott: az EU-ban komoly átalakulások lehetnek a következő években, hiszen az EU ma megosztottabb, mint a hidegháború vége óta valaha, ideológiai vasfüggönyök jöttek létre, komoly szakadás van Európa két fele között.

Az az érdekünk, hogy legyen egy jól működő európai együttműködés. Valamilyen együttműködés nyilvánvalóan lesz, mert Európa államai külön-külön kicsik ahhoz, hogy a világgazdasági versenyben részt vegyenek, ezért e tekintetben nincs alternatívája a kooperációnak.

Az viszont kérdés, milyen unió lesz a következő években – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában