Költségvetési vita

2019.06.27. 14:48

Gulyás Gergely: az ellenzék komolytalan és alkalmatlan

A 2020-as büdzsét a kormány a családok költségvetésének tartja, mert minden korábbinál lényegesen nagyobb mértékű családtámogatási intézkedéseket tartalmaz.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A jövő évi költségvetés vitája bizonyította az ellenzék komolytalanságát és alkalmatlanságát – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Volt olyan ellenzéki vezérszónok, aki szinte szóról szóra a 2017-es költségvetési beszédét mondta el a parlamenti vitában, a Jobbik pedig több „szánalmas és nevetséges” módosító indítványt nyújtott be a javaslathoz

- mondta Gulyás Gergely.

Megismételte, hogy a 2020-as büdzsét a kormány a családok költségvetésének tartja, mert minden korábbinál lényegesen nagyobb mértékű családtámogatási intézkedéseket tartalmaz.

A költségvetésnek a gazdaságvédelmi akcióterv is része – tette hozzá, jelezve ezzel kapcsolatban, hogy míg a nyugat-európai bővülés rendkívül alacsony, addig a közép-európai térség a kontinens növekedésének motorja.

Beszélt a családvédelmi akcióterv július 1-jétől hatályos intézkedéseiről is, köztük a babaváró támogatásról, amellyel kapcsolatban megerősítette: akinek július 1-jét követően születik gyermeke, az jogosulttá válik a támogatásra. Emellett

hétfőn hatályba lép a csok és a jelzáloghitel-elengedés bővítése, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a bölcsődefejlesztési program pedig folyamatban van

- ismertette Gulyás Gergely.

Hozzáfűzte, hogy 2020. január 1-jétől bevezetik a négy- vagy többgyermekes édesanyák szja-mentességét és a nagyszülői gyedet.

Az államigazgatás felkészült, hogy a részéről szükséges hozzájárulást megtegye a családvédelmi programhoz – közölte kérdésre. Hozzátette: Budapesten és Pest megyében valóban előfordulnak létszámgondok a kormányhivatalokban, ezeket a problémákat igyekeznek úgy megoldani, hogy

aki a vidéki kormányhivatalokban készen áll rá, azt megkérik, hogy Budapesten lássa el a feladatát. Ez azért is fontos, mert a családvédelmi program miatt a közigazgatásnak egyébként is fontos feladata lesz

- jelezte.

Tájékoztatott továbbá arról, hogy a Belügyminisztérium a költségvetésben szereplő mintegy 1,5 milliárd forinton felül 825 millió forintot kapott szúnyogirtásra, és további 307 település kerül be abba a körbe, ahol gyérítik a szúnyogokat. Légi kémiai kezeléssel 151 ezer hektáron, földi kémiai kezeléssel több mint 129 ezer hektáron, biológiai kezeléssel pedig mintegy 12 ezer hektáron történt meg eddig az irtás – közölte a miniszter.

Varga Judit államtitkár igazságügyi miniszteri jelöltségével kapcsolatban Gulyás Gergely kérdésre megerősítette: a kormányzati szerkezet is változik, a Miniszterelnökségtől az Igazságügyi Minisztériumhoz kerülnek az európai uniós ügyek.

Varga Juditot maximálisan alkalmasnak tartja a miniszteri tisztség betöltésére, mert államtitkári tevékenysége során kiválóan képviselte a magyar érdekeket Brüsszelben, kiállt a nemzetek Európája mellett.

Hozzátette, Trócsányi László leköszönő igazságügyi miniszter a kormány jelöltje a magyar uniós biztosi posztra, ám a portfóliókról beszélni idő előtti.

A főpolgármester-választásról úgy fogalmazott: az összes ellenzéki főpolgármester-jelöltről bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a főváros vezetésére. Megjegyezte, ő is Karácsony Gergelynek (MSZP-Párbeszéd) drukkolt, mert a jelöltek közül az ő zuglói polgármesteri tevékenysége teszi a legegyértelműbbé, hogy alkalmatlan Budapest vezetésére.

Kérdésre beszélt arról az ügyről is, amely Dobrev Klára DK-s EP-képviselőhöz kötődik még abból az időből, amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese volt.

A miniszter közlése szerint 18 milliárd forint kárt okozott a magyar államnak az, hogy az európai uniós pályázatok kezeléséhez létrehozott monitoring- és informatikai rendszerrel összefüggésben hirdetmény nélkül kötöttek szerződéseket.

Az így kifizetett pénzeket ugyanis vissza kellett fizetni – tudatta.

A Wizz Air ügyeit firtató kérdésre ismertette a légitársaság ellen idén kiszabott bírságokat. Eszerint például eltűnt poggyászok, megtagadott beszállások miatt a Wizz Air kapott már egy 20 millió és egy 3 millió forintos, valamint egy még nem jogerős 5 milliós forintos bírságot. Ezeken felül több eljárás is folyamatban van: frankfurti, londoni járatok miatt, és például azért is, mert az Azerbajdzsán-Magyarország labdarúgó-mérkőzésre indított szurkolói járatra szóló repülőjegy árát megtévesztő módon tüntették fel – közölte.

Úgy fogalmazott: az olcsó jegyárakkal a színvonaltalan szolgáltatás nem magyarázható, és a több millió forintos bírságoknál egyszerűbb és olcsóbb lenne, ha a társaság megfelelően – rövid időn belüli helyszíni kommunikációval és az utasok elszállásolásáról, utaztatásáról való megegyezéssel – kezelné azokat a helyzeteket, amikor például csak kisebb gépet tud küldeni vagy ha túltölti a járatot.

A kormány segíteni nem tud, de ösztönözni tudja a Wizz Airt – tette hozzá a miniszter. Ismét hangot adott annak a meggyőződésének, hogy

jó lenne, ha lenne egy állami tulajdonú budapesti repülőtér, de egyelőre nem látják a feltételeit annak, hogy az állam ajánlatot tegyen rá. A repülőtér jelenlegi tulajdonosa szerinte pocsék szolgáltatást nyújt.

A kórházak adósságállományával kapcsolatban közölte: a kormány célja a finanszírozás átalakítása, hogy ne jelentkezzen minden évben újra és újra ez a probléma. Idén is lesz adósságkonszolidáció, de a cél, hogy jövőre minden kórháznak olyan kapacitást állapítsanak meg, amelyből az intézmény ki tud jönni – tette hozzá.

A banki adategyeztetés határidejének meghosszabbításáról kifejtette: a Fidesz-frakció kezdeményezte az októberi határidőt.

Szerinte egyébként a bankok felelőssége, hogy előállt a kialakult helyzet, már két éve ismert tény volt az adategyeztetés szükségessége.

Azért segítettek a határidő meghosszabbításával, hogy a bankrendszer hibájából a magyar polgárok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe – mondta.

Borítókép:

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. június 27-én.

MTI/Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában