túlterhelték

2018.01.16. 19:49

Hackertámadás érte a lett elektronikus egészségügyi rendszert

A betegek adatai nem voltak veszélyben.

Hackertámadás érte a lett elektronikus egészségügyi rendszert – közölte a rigai egészségügyi minisztérium kedden.

A tárca szerint a honlapot úgynevezett túlterheléses támadás érte. Ennek lényege, hogy túl nagy adatforgalom generálásával ellehetetlenítenek egy szolgáltatást.

„Nyilvánvaló, hogy előre kitervelt támadásról van szó”

- mondta Aivars Lapins, a tárca államtitkára sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a kibertámadást több mint 20 államból indították, köztük uniós tagországok területéről is. Hozzátette: egyelőre nem világos ki, a felelős mindezért.

A digitális egészségügyi információs rendszerhez való külső hozzáférést a hackertámadást követően ideiglenesen korlátozták. A minisztérium és az internetes biztonságért felelős lett hatóság szerint az ott tárolt adatok nem voltak veszélyben.

Elsőként a lett parlament munka- és szociálisügyi bizottságának vezetője jelezte, hogy hackertevékenység miatt zavarok léptek fel a rendszerben.

A lettországi központi egészségügyi információs rendszert 2016-ban indították el. A honlap egyebek mellett lehetővé teszi, hogy azon keresztül orvosi recepteket állítsanak ki elektronikus formában. Az idei év eleje óta, dacára az orvosok ellenállásának, minden lettországi egészségügyi intézménynek kötelezően csatlakoznia kell a rendszerhez, amelynek működésében ismételten műszaki problémák jelentkeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában