Ország-világ

2020.12.16. 07:36

Hamarosan büntetőeljárás indulhat Donáth László ellen

Büntetőeljárás indulhat Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő, Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja ellen.

Lamperth Mónika volt belügyminiszter (b2), Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter (j3) és Donáth László evangélikus lelkész (j2) a XV. Szárszói találkozón Balatonszárszón 2016. június 18-án.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ügyészség az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel vádolhat meg – írja a Pestisrácok.hu nyomán a Magyar Nemzet.

Mindez azt jelenti, hogy a BRFK rövid időn belül sikeresen lezárhatja a nyomozást az ügyben, Donáthnak pedig bíróság előtt kell felelnie emberi méltóságot sértő szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt – tudta meg a Pestisrácok.hu.

Feljelentés

Donáth László evangélikus lelkész zaklatási botránya 2019 augusztusának elején robbant ki, amikor a TV2 Tények című híradójának először beszámolt egy tanú a történtekről. Mint elmondta, hallotta, hogy volt „egy nagyon kedves dolgozó”, aki nemrégiben felmondott mert „valamelyik lelkész zaklatja és nagyon csúnyán bánik velük, de nem merték feljelenteni, merthogy nagyon nagy hátszele van”. A befolyásos férfi Donáth László, aki 1994 és 2010 között országgyűlési képviselő volt MSZP-s színekben, lánya, Donáth Anna pedig a Momentum Mozgalom EP-képviselője, a párt alelnöke. A tanú szerint a történtek helyszíne a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház volt, amelynek a honlapja úgy tájékoztat, az intézményt a mai napig egy Donáth László elnökölte igazgatótanács irányítja.

Hamarosan kiderült, a hatóságok már június óta nyomoznak, mint újságírói megkeresésre írták: a hivatalos közlés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság június 13-án rendelt el nyomozást szexuális zaklatás és kényszerítés miatt. Az ügy nyilvánosságra kerülése után hamarosan megnyíltak az áldozatok és hozzátartozóik, egyikük a 888.hu-nak mondta el a történetét.

– Sokan és sokáig szenvedtünk tőle. Az idősek és a kövérek megúszták. Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a WC-be befutottunk elbújni, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor mi volt? „Jöjjön a tornaszobába, kedves!” És akkor bevitt mindenkit, elkezdett beszélgetni persze, aztán mindig volt egy kis combfogdosás meg fenékpaskolás. És ez csak a mindennapos alap volt. Akivel csak lehetett, azzal kikezdett. A folyosón, a lépcsőn elkapta az embereket – mesélte az áldozat, hozzátéve, Donáth határozott és karizmatikus egyéniség volt, aki a zaklatások mellett elhitette az áldozatokkal, hogy a történtek ellenére hálásak lehetnek, hogy a szeretetházban dolgozhatnak. „Senki nem mert szólni semmiért” – mondta.

– A másik, amit tudni kell erről a férfiről, hogy nagyon sokan szerelmesek belé, 16 és 90 év között. Merthogy egy ilyen karizmatikus személyiség, nagy orgánummal, meg ugye lelkész! A nőknek a felét úgy megnyeri, hogy azok tényleg hullaszerelmesek lesznek belé, innentől kezdve pedig elhiszi, hogy minden nőnél van esélye és bepróbálkozik. Azt meg, hogy a nő félelemből teszi, amit tesz, hogy nem mernek nemet mondani, azt már nem ismeri el. Neki ez is egy hódítása. Neki a nők a gyengéi. De a család az szent, mondta, hogy soha nem fog elválni. De a nőkről nem tud lemondani – mondta a 888-nak nyilatkozó áldozat. Kiemelte: Donáth többnyire fiatal lányokat molesztált, akik ledermedtek, amikor hirtelen megfogta a feneküket vagy a mellüket. – És ugye erre mindig azzal hivatkozik, hogy „De senki nem utasított vissza!” De hát az ember abban a szituációban nem mondhatja azt, hogy nem, mert olyan szinten megrémül! – emlékezett vissza a fiatal nő.

 

A falnak szorítva fojtogatta

A szexuális ajánlatokon és zaklatásokon túl Donáth László egy alkalommal tettlegességre vetemedett, amelynek számos szemtanúja volt. Az esetről az áldozat férje számolt be a TV2-nek. – Tőle x méterre állt a lelkész úr a feleségével, és közölte a párommal emelt hangon, hogy mi az, hogy a szentkép előtt hagyja a takarítóeszközt, odalépett hozzá és szó szerint, mint a filmekben látjuk, két kézzel elkezdte szorongatni a nyakát. Odatolta a falnak és szorongatta a nyakát – mondta a férfi, hozzátéve, hogy az incidens után orvosi vizsgálat is bizonyította a bántalmazást. Ezután fordult a rendőrséghez az áldozat.

2019 augusztusának végén, amikor már több olyan történet is nyilvánosságra került, amely szerint Donáth gyakorlatilag szexuális ragadozó volt az általa vezetett intézményben, az evangélikus egyház vizsgálatot indított. 2020 januárjában az Index.hu intézett kérdést az egyházhoz a vizsgálattal kapcsolatban, ám akkor még nem volt eredmény. Majdnem egy évvel később Donáth László még mindig vezető pozícióban van a szeretetotthon honlapja szerint. Mindez különösen visszásnak tűnik a legújabb fejlemények miatt.

2020. január 2-án Donáth már gyanúsított volt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte a Pestisrácok.hu-val, hogy az ügyben egy főt hallgattak ki gyanúsítottként szeméremsértés vétség és könnyű testi sértés bűntett gyanúja miatt, ám a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva további tájékoztatást nem kívántak adni. A korábbi MSZP-s képviselő meggyanúsításával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „politikai karaktergyilkosság áldozata”. Az ATV-nek elismerte, hogy beidézték a rendőrségre, és megerősítette, hogy könnyű testi sértéssel gyanúsítják. A szeméremsértés gyanúját viszont cáfolta, annak ellenére, hogy a rendőrség világosan fogalmazott a kérdésre adott válaszában. Hamarosan bebizonyosodott, hogy Donáth László hazudott a televízióban, ugyanis kiderült: a volt képviselőt néhány nappal később újra kihallgatták a BRFK nyomozói az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel kapcsolatban.

A nyomozóhatóság nem vette félvállról a vádakat, 2020 májusában kiderült, hogy az ügyben pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet. Egy-egy ügy kapcsán döntő lehet a szakértői vélemény, amely ilyen esetekben az áldozat traumatizáltságát, valamint a vádak élet- és élményszerűségét vizsgálja. A Pestisrácok.hu úgy értesült, hogy a Fővárosi Főügyészség szerint erősítette a megalapozott gyanút a szakértői anyag.

Borítókép: Lamperth Mónika volt belügyminiszter (b2), Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter (j3) és Donáth László evangélikus lelkész (j2) a XV. Szárszói találkozón Balatonszárszón 2016. június 18-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában