Izotópcsomag Ferihegyen

2018.08.16. 10:26

Három ember érintkezhetett a forró konténerrel

Nem magyar lajstromozású repülőgéphez kapcsolódik ugyan a baleset, de a magyar hatóságoknak kell a vizsgálatot lefolytatniuk.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és környékét szerda este zárta le hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta:

egy túlmelegedett, izotópot tartalmazó csomaghoz riasztották őket. A vizsgálatok megállapították, hogy egészségre ártalmas izotóp nem került a környezetbe

- tette hozzá.

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője megerősítette az MTI információját, amely szerint

egy irídiumizotópot tartalmazó konténer okozott a repülőtér forgalmában fennakadást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utasok végig biztonságban voltak.

Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatornának azt mondta:

függetlenül attól, hogy nem magyar lajstromozású repülőgéphez kapcsolódik a baleset, a magyar hatóságoknak – a katasztrófavédelemnek és a közlekedési hatóság légügyi hivatalának – kell majd kivizsgálniuk a baleset körülményeit.

Az M1 úgy értesült, hogy három ember érintkezett az anyaggal, de hozzátették, az Országos Mentőszolgálat szerint személyi sérülés nem történt, senkit sem kellett kórházba vinni a repülőtérről.

Az MTI értesülése szerint

egy magyarországi kft. rendelt sugárzó anyagot, amelyet az oroszországi Dimitrovgradból hoztak a törökországi Isztambulon keresztül Budapestre

egy szerda esti járattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában