baleset

2019.05.08. 17:53

Három részre tört egy kisrepülő leszállás közben

A fedélzeten 31 ember volt, tizenegyen sérültek meg.

Leszállás közben letért a leszállópályáról és három részre tört a Biman Bangladesh légitársaság utasszállító kisrepülőgépe szerdán a ranguni nemzetközi repülőtéren – közölte a Myanmar Times című helyi lap. Az AFP francia hírügynökség rendőrségi értesülésekre hivatkozva tizenegy sérültről tud.

„Egy pilóta, egy légiutas-kísérő és kilenc utas sérült meg”

- mondta a rendőrség egyik szóvivője.

Az AFP úgy tudja, hogy 31 ember volt a fedélzeten, köztük bangladesi, mianmari, kanadai, kínai, indiai, francia és svájci állampolgárok.

Sakil Meradzs, a Biman Bangladesh szóvivője szerint a repülőgép a rossz időjárás miatt tért le a leszállópályáról.

A balesetet szenvedett Bombardier Dash 8 Q400-as típusú turbólégcsavaros repülőgépről a közösségi médiában megjelent felvételeken látható, hogy a gép a hasán fekszik a kifutópálya melletti gyepen és törzse több helyen is elhajlott, eltört.

A ranguni repülőteret egyelőre lezárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában