család, egyház, nemzet

2018.05.26. 21:49

Harrach Péter: a kereszténydemokrácia a keresztény ember- és társadalomképre épül

A szegényen például úgy segítenek, hogy segély helyett munkát adnak, így nem tartják bent a szegénységben, hanem az önértékelését is növelve lehetőséget biztosítanak a kilábalásra.

Budapest, 2018. április 25. Harrach Péter, a KDNP alelnöke, frakcióvezetõje nyilatkozik a sajtó képviselõinek az Országgyûlés alakuló ülését elõkészítõ tárgyalás után az Országházban 2018. április 25-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a legnagyobb veszélyt a demokráciára napjainkban azok jelentik, akik magukat liberális demokratáknak nevezik, de „tesznek” a demokrácia játékszabályaira. Harrach Péter a gondola.hu oldalon szombaton megjelent interjúban arról is beszélt, hogy a kereszténydemokrácia a keresztény ember- és társadalomképre épül, s a magukat liberálisoknak nevezők igyekeznek gyengíteni a családi, egyházi és nemzeti közösségeket.

Harrach Péter kifejtette: minden ember azonos méltóságából következik az egyén szabadsága és jogai, s ennek biztosítása a kereszténydemokrácia egyik feladata.

Kitért arra is: fontos szempontnak tartják, hogy a teljes embert tekintve tegyék ezt, ne ragadjanak ki egy-egy vonást és azt abszolutizálják, mint a liberálisok. Az emberi jogokat a személy felelősségével, ha úgy tetszik, kötelességével együtt kezeljék – hangsúlyozta.

Szerinte ehhez igazodik egy másik alapelvük, a szolidaritás is. A szegényen például úgy segítenek, hogy segély helyett munkát adnak, így nem tartják bent a szegénységben, hanem az önértékelését is növelve lehetőséget biztosítanak a kilábalásra. Meggyőződésük, hogy szabadság csak az életet segítő normák betartásával bontakozik ki, azok elvetése előbb-utóbb kudarcot szül.

Mivel az ember társas lény, fontos a közösségek szerepe. Ez demokráciaértelmezésük másik pillére – rögzítette, kiemelve: a magukat liberálisnak nevezők gyengíteni igyekeznek a családi, egyházi és nemzeti közösségeket. Egy egészséges társadalomnak szüksége van ezekre a közösségekre, az egyén is közösségben tudja gyakorolni a mások iránti felelősségét – hangoztatta a KDNP-s politikus.

Harrach Péter a demokráciával való visszaélés egyik példájának nevezte az interjúban azt a magatartást, amit a kampányban az ellenzéki pártoknál lehetett látni. Mondanivaló nélküli hatalomtechnikusi viselkedés, irigység- és gyűlöletkeltés – összegzett a kereszténydemokrata politikus.

A KDNP frakcióvezetője szerint véleménydiktatúrát valósítanak meg azzal, hogy tabukat gyártanak és liberális dogmákat fogalmaznak meg, amiket emberi jogi köntösbe burkolnak. Megalkották a „politikailag korrekt” fogalmát és elhallgattatják azokat, aki kiállnak például a házasság hagyományos értelmezése, a biológiai nem meghatározó szerepe, az európai keresztény kultúra vagy a nemzeti értékek tisztelete mellett.

Azok vádaskodnak a sajtószabadság nevében, akik saját médiumaikat ideológiai és politikai öncenzúrára kényszerítik – sorolta, és kitért arra is, ha a demokratikus választáson vesztenek, abba nem nyugszanak bele, hanem álcázott módon áskálódnak a megválasztottak ellen.

Álcaként felveszik a jól bevált civilruhát – fogalmazott Harrach Péter, aki szerint nehéz eldönteni, hogy viselkedésük a liberális demokrácia alkonyának következményei vagy okai közé sorolandó-e. A szép eszmével való szembefordulás éppúgy okozhat válságot, mint ahogy a hanyatló állapot is fellazíthatja a viselkedési normákat – vélte.

Kitért arra is, hogy a nemzeti konzultáció a demokratikus hatalomgyakorlás eszköze. A kormány egy-egy fontos nemzeti ügyben kikéri a polgárok véleményét. Mint mondta, úgy is értelmezhető a konzultáció, hogy a kormány kimondja véleményét, és megkérdezi, egyetértenek-e vele.

A kérdés alkalmat ad a „nem”-re is, ez a demokrácia kockázata. Ezzel az eszközzel csak fontos ügyben és ritkán lehet élni – vélte Harrach Péter, aki szerint az áldemokrácia sajátja, hogy a pillanatnyi közhangulathoz folyamatosan alkalmazkodik, s ezzel működésképtelenné teszi magát.

Kijelentette: egy országnak határozott és koncepcióval rendelkező vezetésre van szüksége, ez biztosítja a hatékonyságot. A jó vezető határozott és demokratikus, a kettő egyensúlyát a politikus személyes felelősségtudata adja. Magyarország polgárai ennek biztosítékát látták április 8-án a jelenlegi kormánypártokban – rögzítette a kisebbik kormánypárt régi-új frakcióvezetője.

Borítókép: Harrach Péter, a KDNP alelnöke, frakcióvezetője nyilatkozik a sajtó képviselőinek az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás után az Országházban 2018. április 25-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában