Háborús bűntett miatt öt és fél évre ítélték Biszku Bélát

Halmazati büntetésként öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen kedden.

A vád szerint Biszku Béla az állampárt egyik vezetőjeként a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.

A karhatalom kegyetlen leszámolásokat hajtott végre, halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le. A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el. 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban pedig a karhatalmisták és szovjet katonai erők fegyvereitől negyvenhatan, köztük nők, gyerekek; egyikük csupán 10 éves volt.

A vád Biszku Béla terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron.

Az ügyészség a sortüzek kapcsán felbujtóként, több emberen aljas indokból elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntettet rótt a vádlott terhére, a martonvásári események kapcsán felbujtóként, súlyos testi sértéssel megvalósított háborús bűntettet.

Ezen túlmenően a vádirat tartalmazta azt is, hogy Biszku Béla egy 2010-ben a Duna TV-nek adott nyilatkozata megvalósítja a kommunista rendszer nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekményt, továbbá a Biszku lakásán házkutatás alkalmával talált 11 vadásztöltény miatt lőszerrel visszaélés is szerepel a vádpontok között.

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint a salgótarjáni sortűz kapcsán megállapítható Biszku Béla terhére a felbujtóként több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntettet.

A Nyugati téri sortűz kapcsán a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani a vádlott bűnösségét, nem bizonyítható a szoros összefüggés Biszku Béla tevékenysége és a téren történt gyilkosságok között.

A martonvásári események kapcsán a bíróság szintén nem látta bizonyítottnak a felbujtói magatartást, tehát hogy Biszku bírta volna rá a karhatalmistákat a bántalmazásra, ám a háborús bűntettekkel kapcsolatos utólagos bűnpártolás az elsőfokú döntés szerint Biszku terhére róható.

Biszku ugyanis 1957 tavaszán belügyminiszterként nem kezdeményezett eljárást, felelősségre vonást a karhatalmisták ügyében, ugyanakkor a dokumentumokból megállapítható, hogy még a korabeli pártvezetés is kifogásolta a történteket, formális felelősségre vonás történt, többeket eltávolítottak a testülettől vagy áthelyeztek.

A bíróság megjegyezte, hogy az eljárás adatai szerint az állampárt és a karhatalom közti közvetlen kapcsolat bizonyítható, a vádiratban említett két sortűz pedig akkoriban nem volt elszigetelt jelentség, 1957 januárjáig több ilyen vérengzés történt.

Az elsőfokú bíróság szerint Biszku megvalósította a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekményt, amikor 2010-es televíziós nyilatkozatában arról beszélt, hogy 1956-ot ellenforradalomnak tartja, azt követően pedig szerinte nem koncepciós perek zajlottak, hanem a független bíróság ítélkezett.

Ezzel kapcsolatban a bíró megjegyezte azt is, hogy az áldozatok tárgyaláson tanúként meghallgatott leszármazottait még mindig szemmel láthatóan súlyos megérintik a több mint fél évszázaddal ezelőtt történtek.

A lőszerrel visszaélés vádja kapcsán a bíróság nem fogadta el Biszkunak azt a védekezését, hogy a megtalált 11 töltény a fiáé.

Korábban perbeszédében az ügyészség életfogytiglant, a védő felmentést kért. A vádlott érdemi vallomást az eljárásban nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta.

A bíróság a büntetéskiszabás indoklása során kifejtette: a salgótarjáni sortűz miatt 10-től 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki, a martonvásári bántalmazások kapcsán elkövetett bűnpártolás miatt 1-től 5 évig terjedő, a lőszerrel visszaéléséért 2-től 8 évig terjedő, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekményért pedig 3 évig terjedő szabadságvesztés adható.

Az úgynevezett enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott 5 év 6 hónapot Biszkunak nem fegyházban, hanem – az enyhébb fokozatú – börtönben kell letöltenie.

A büntetéskiszabás kapcsán a bíró leszögezte: a nemzetközi jog megsértésével megvalósított durva bűntettek elkövetőinek felelősségre vonása nem maradhat el.

A bíró kérdésére, hogy megértette az ítéletet, Biszku hangos igennel válaszolt.

Az ügyész az elsőfokú ítélet ellen súlyosabb minősítésért, és súlyosabb, életfogytig tartó büntetésért fellebbezett, Biszku és védője viszont felmentésért, illetve enyhítésért.

Az ügyész indítványozta a 92 éves vádlott orvosi felügyelet melletti előzetes letartóztatásba helyezését is az első fokon kiszabott nem jogerős büntetés miatt. Erre az ügyvéd úgy reagált: az ezzel kapcsolatos jogi álláspontom az, hogy “ne vicceljünk”.

A védő emlékeztetett arra, hogy a kényszerintézkedések kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla korábban még a lakhelyelhagyási tilalmat is túlzottnak tartotta, tekintettel a vádlott életkorára és egészségi állapotára.

Az elsőfokú bíróság az ügyészi indítványt elutasította, nem látott indokoltnak semmifajta kényszerintézkedést, ez ellen azonban az ügyész fellebbezett.

Biszku szabadon távozhatott a bíróság épületéből, a büntetőper másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Olvasson tovább!

Legolvasottabb

1
Szántóföldön borult fel egy teherautó, a sofőr meghalt
2
Melyik a jobb? Motoron vagy rohamosztagos sisakban esküdni?
3
Megdöbbentő: vesztegelt egy mentő egy tahó autós miatt
4
Elismerték felelősségüket a pécsi szexbotrány okozói
5
Nem sikerült a takarítás az M6-oson
rendhagyó helyszín
Kétszázezer embernek misézett a perui tengerparton Ferenc pápa
holtverseny / 4 órája
A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte a A Dal első válogatóját
A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
Gyász
"Jézusom, őrizz meg kegyelmedben, belenyugszom akaratodba." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynénink KIS PÁL DEZSŐNÉ Üveges Katalin volt sásdi és tarrósi lakos, életének 83. évében elhunyt. 2018. január 2-án, a tarrósi temetőben helyeztük örök nyugalomra. Köszönjük a sok virágot, részvétet, együttérzést mindenkinek. Külön köszönet a szép szertartásért, a kegyeletteljes temetésért, ápolásért, mindeki imájáért és szeretetéért. Tisztelet a tanításért, a szerető nevelésért, hogy életcélját példamutatással, őszinte hittel elérhette. Szerető családja, barátai, munkatársai, tanítványai és hittestvérei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik BAGÓ GÁBOR temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik RŐDER ANTAL búcsúztatásán részt vettek és gyászunkban osztoztak. Szerettei
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOBICS FERENC (DJ. Zefil) 41 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2018. január 26-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamám SOMOS LÁSZLÓNÉ 87 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 23-án, a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KOVÁCS SÁNDORNÉ Juhász Irén életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 26-án, 13 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
"Számunkra Te sosem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. STÉGER MIKLÓS életének 75. évében elhunyt. Temetése kívánságának megfelelően szűk családi körben történt a komlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÉNES JÓZSEF hosszúhetényi lakos 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 25-én 14 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy LANG JÁNOSNÉ Schlepp Regina siklósi, volt ellendi lakos életének 93. évében elhunyt. Temetése 2018. január 24-én 12.45 órakor kezdődő gyászmise után lesz az ellendi temetőben. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SIFTER GYULA temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége Marika és sógornője Magdika
Fájdalommal tudatom, hogy KISS JÁNOS (PAPA) életének 77. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 25-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető ravatalozójából. Gyászoló párja
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERNYÁNSZKY PÁLNÉ Kertész Erzsébet életének 95. évében csendesen elhunyt. Végakaratát teljesítve szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. Szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy KOLTAVÁRI KATALIN a KISOSZ egykori elnöke elhunyt. Temetése 2018. január 22-én 13.30 órakor a pécsi köztemetőben lesz. Baranya M.-i Kereskedők Egyesülete KISOSZ
Fájdalommal tudatjuk, hogy DELI JENŐNÉ Ujhelyi Rózsa a Baranyaker volt dolgozója 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. január 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Fájó szívvel búcsúzik fia, menye, unokája, dédunokája és testvére
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket, HEIZLER JÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték vagy bármi módon részvétüket nyilvánították. A gyászoló család
tuti siker / 8 órája
Nincs kedve főzőcskézni? Íme a legegyszerűbb tepsis recept!
Traffipax / 9 órája
Ezeken a helyeken les ránk a traffipax vasárnap
bama.hu
szélmalomharc / 9 órája
Ellepték a varjak Szatmárnémetit
Évente változik / 10 órája
Idén rövid lesz a farsangi időszak
Pécs / 10 órája
Tovább úszhatnak még a potykák
Mészáros B. Endre
Baranyai körkép / 11 órája
Német történeteket mesélnek a fotók
J. G.