Jobban üldözik a bűnt, szaporodnaik a korrupciós ügyek

Tavaly a háromszorosára nőtt a feltárt korrupciós esetek száma a fővárosi főügyész elmondása szerint, s Budapest bűnügyi statisztikája is hasonlóan alakult.

Az adatok azt mutatják, hogy hatékonyabb lett a bűnüldözés munkája – fogalmazott Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész hangsúlyozza, hogy az országos bűnügyi adatok értékelése nem lehet a feladata, annyit ugyanakkor – többek között Polt Péter legfőbb ügyész közlése alapján – elmondott, hogy míg 2013-ban 1105 korrupciós bűncselekményt regisztráltak, addig tavaly 3269 ilyen bűntettet. Budapest adatai hasonlóan alakultak, a fővárosban is több korrupciós ügyet jegyeztek fel 2014-ben, mint egy évvel korábban – tette hozzá.   

Ibolya Tibor hangsúlyozta, hogy minél hatékonyabban lépnek fel a korrupcióval szemben, annál több ügyre derül fény, aminek következtében több ügy kerül be a bűnügyi statisztikába. A számszaki növekedés tehát elsősorban a hatékonyabb felderítés következménye – tette hozzá, miközben arra is kitért: nem állítja, hogy Magyarországon nincs, vagy csökkenne a korrupció, csak annyit mond, hogy mértéke nem ezekből a számokból derül ki. Megítélése szerint a korrupció mértéke valószínűleg nem tér el nagyságrendekkel a térség hasonló politikai és gazdasági berendezkedésű országainak mutatóitól – fogalmazott.   

A fővárosi főügyész lehetetlen állapotnak nevezete, hogy rendszeresen az ügyészségen és a legfőbb ügyészen kérik számon a korrupcióellenes harc hatékonyságát, ugyanis – szavai szerint – a hatékonyság legkevésbé az ügyészi szervezeten múlik.    

Magyarázatként elmondta, hogy a korrupció bizonyításának gyakorlatilag egyetlen lehetséges módja a valós idejű felderítés, majd ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy a bűnüldözési célú felderítés jelenleg nem a büntetőeljárási törvényben, hanem a rendőrségi és más jogszabályokban szerepel. Miközben a felderítés az ügyészség előtt nem mindig és nem teljes körűen ismert, addig a bizonyítékok elégséges voltának megítélése kizárólag az ügyész felelőssége – hívta fel a figyelmet. Ebből csak az következhet, hogy a bűnüldözési célú felderítést a jövőben a büntetőeljárási törvényben kellene szabályozni, másképpen a korrupció felderítésének eredményéért vagy éppen eredménytelenségéért az ügyészség nem tud felelősséget vállalni – jelentette ki.   

Ibolya Tibor arra is kitért, hogy a jelenlegi feladatmegosztásban a korrupciós felderítés szétforgácsolódik több szervezet, például a Nemzeti Védelmi Szolgálat, rendőrség és a NAV között. Szerencsésebb és bizonyosan hatékonyabb lenne egységesen kezelni a kérdést, a lényeg azonban az, hogy az ügyész felügyeleti és rendelkezési jogot kapjon az eljárásnak már ebben a szakaszában is – mondta.

Legolvasottabb

1
Megdöbbentő: vesztegelt egy mentő egy tahó autós miatt
2
Elismerték felelősségüket a pécsi szexbotrány okozói
3
Döbbenetes fotók: szexet imitáltak a magatehetetlen idős nő mellett
4
Halálos baleset történt Pécs határában szombat reggel
5
Közbeléptek az autósok, sikertelen lett a rablás
lábproblémák
Visszavonult az Európa-rekorder német távolugró
másodikként / 1 órája
A PSA 2025-től már csak elektromos, vagy hibrid autókat gyárt
Addigra 40 ilyen modellel jelentkezik, ehhez az Opel technológiát alkalmazza.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy LANG JÁNOSNÉ Schlepp Regina siklósi, volt ellendi lakos életének 93. évében elhunyt. Temetése 2018. január 24-én 12.45 órakor kezdődő gyászmise után lesz az ellendi temetőben. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SIFTER GYULA temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége Marika és sógornője Magdika
Fájdalommal tudatom, hogy KISS JÁNOS (PAPA) életének 77. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 25-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető ravatalozójából. Gyászoló párja
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERNYÁNSZKY PÁLNÉ Kertész Erzsébet életének 95. évében csendesen elhunyt. Végakaratát teljesítve szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. Szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy KOLTAVÁRI KATALIN a KISOSZ egykori elnöke elhunyt. Temetése 2018. január 22-én 13.30 órakor a pécsi köztemetőben lesz. Baranya M.-i Kereskedők Egyesülete KISOSZ
Fájdalommal tudatjuk, hogy DELI JENŐNÉ Ujhelyi Rózsa a Baranyaker volt dolgozója 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. január 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Fájó szívvel búcsúzik fia, menye, unokája, dédunokája és testvére
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket, HEIZLER JÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték vagy bármi módon részvétüket nyilvánították. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa CZVITKOVICS LAJOS életének 61. évében elhunyt. Temetése 2018. január 24-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk, ZAHORÁNSZKY GÉZÁNÉ (Mami) 89 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2018. január 23-án 11 órakor lesz a patacsi temetőben. A gyászoló család
Mélységes fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy DR. PERCZEL RITA a Pécsi Közjegyzői Kamara volt elnöke életnek 75. évében, végtelen türelemmel viselt súlyos betegség után, 2018. január 9-én elhunyt. Búcsúztatása 2018. január 22-én, a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DURCHHOLCZ ÉVA 57 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. január 19-én, pénteken 15 órakor lesz a szászvári temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy OSZTROGONÁCZ GÁBOR 80 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 18-án 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérem és kedves rokonunk, HORVÁTH SÁNDOR 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 19-én 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarürögi temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ somogyi lakos, hirdi kenderfonói dolgozó, 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 23-án, 12 órakor lesz a pécsi köztmető urnacsarnokában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAYER FERENC életének 81. évében elhunyt. Temetése 2018. január 19-én 10.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a bükkösdi temetőben. A gyászoló család
tradíció / 1 órája
Emlék, hagyomány – busójárás egykor és most
Ó. S. (Forrás: Mohácsi Újság.hu)
MOM Kulturális Központ / 1 órája
Ismét hallható Miklósa Erika Másképp című lemeze
baywatch / 1 órája
Drón mentette meg két fürdőző életét (videó)
síbaleset / 1 órája
Miklós Edit: sokkal egyszerűbb lesz a mostani rehabilitáció
kézilabda / 2 órája
Érmet szeretnének a szentlőrinci kézisek
K. Mayer A.
Értékelés / 2 órája
Megtartotta záró ülését a reformáció emlékévét szervező bizottság