Tányérba a kalapossal

Tessék gombát szedni! Legismertebb a csiperke és a semmivel össze nem téveszthető pöfeteg. Legkeresettebb a vargánya és a szarvasgomba. Utóbbi a legdrágább is: kilója 80-90 ezer forint.

Kovács Istvánné nemcsak gombát, hanem kökényt, csipkebogyót és áfonyát is árul. Két kedvenc étele a vargányapörkölt és a rántott pöfeteg

– Harmincöt éve gombászom, s kelek naponta fél háromkor – avat be titkaiba Kovács Istvánné. A bátonyterenyei árus a Fővám téri csarnokban kínálja portékáját, s mint elmondta, a környéken ő a legöregebb gombás. Vásárlói között ismert színészek is vannak, ám amikor neveket kérdezünk, kedvesen csak anynyit felel, egyiküket sem kérdezte meg, elárulhatja-e őket.

Kovácsné munkamegosztásban dolgozik férjével. Miközben ő árul, embere gombát szed. Ura ez évi legnagyobb zsákmánya egy hatkilós pöfeteg volt. Naponta öt-húsz kilónyi kalapos finomságot hoznak Budapestre. A vevők leginkább a fenyővargányát és a pereszkét, a rizikét, a róka- és a szarvasgombát keresik. Utóbbi a legértékesebb. A gombász egyik kedvence a piruló galóca. Ebből igen sokat találnak, ám nagy bánatára nem árusíthatják.

Kalapos barátainkat bárhol gyűjthetjük. Ősszel leginkább a tölgy- és bükkerdőket, a déli fekvésű hegyoldalakat érdemes járni. Az igen drága szarvasgombát képzett kutyával keresik, így megtalálására anélkül kevés az esély.

A szakértő a börtönt kockáztatja

– A gyilkos galócából már egy apró darabka is elég a halálos mérgezéshez – magyarázza Kovácsné Urbanyek Éva gombaszakértő. Volt rá példa, mikor egy szem galóca miatt dobtak ki többkilónyi egészséges gombát. Ilyenkor nincs apelláta, hisz a szakértő a börtönt kockáztatja, ha enged.
A vizsgálat egyébként ingyenes. A Fővám téri csarnokban reggel héttől állnak a műkedvelő szedők rendelkezésére. Természetesen máshol is bemutathatjuk a szedett gombákat. A nagyobb fővárosi csarnokokban és vidéki piacokon rendre megtalálhatjuk a szakértők kis pavilonjait. Mint megtudtuk, vannak olyan kalaposok, amelyeket korábban ehetetlennek minősítettek, ám néhány éve már nem dobják őket a kukába. Ilyen például a piruló őzláb. A szakember elmondta, az emberi szervezet hozzászokott e gombához.

Szegfűgomba Négy-nyolc centiméter magas, félgömbre hasonlító, szélén bordázott kalapú, nedvesen narancs-okker, szárazon bőrszínű. Mindenféle gyepen májustól októberig terem. Kilója négy-öt ezer forint.

Vargánya Robusztus, hasas, fehéresbarnás, a felső harmadában apró szemű hálózattal rendelkezik. Húsa fiatalon kemény, merev. Mindenféle lombos és fenyőerdőben nyártól őszig feltalálható. Kilója hat-hét ezer forint.

Rókagomba Tojássárga színű kalapos. Tölcsérgomba alakú, de termőrétege nem lemezes, hanem a tönkre mélyen lefutó ráncokból áll. Húsa fehéres, kellemes kajsziillatú. Nyáron és kora ősszel jelenik meg. Kilója nyáron hét-, ősszel ötezer forint.

Csiperke Réten, legelőn, tápanyagdús talajon, júniustól októberig csoportosan termő gomba. Kalapja öt-nyolc centiméter átmérőjű. Felszíne fiatalon sima, később barnás pikkelyek keletkeznek rajta. Ára változó, két-három ezer forint.

Bátonyterenyei vargánya

A vargányát apróra vágjuk, leforrázzuk, majd húsz percig főzzük. Miután megpuhult, lemossuk, s félretesszük. Apróra vágott hagymát és méregerős paprikát megdinsztelünk, majd lehúzzuk a tűzről, s hozzáadjuk a gombát és a pirospaprikát. Mellé főtt vagy sült burgonyát
adunk.

toplistán
Új szöveges videó készült az Ossian Mennyit ad még című dalához
12 alkotás / 1 órája
Közzétették a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramját
A versenyprogramban első vagy második filmjüknél tartó rendezők alkotásai szerepelnek.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁSNÉ sumonyi lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 17-én a 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a Sumonyi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MACZEKÓ GYULA 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 17-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARJASKÉRI BEATRIX eltávozott közölünk. Méltósággal viselte egyre súlyosbodó betegségét, a végsőkig küzdött és hitt a felépülésben. Távozása felbecsülhetetlen veszteség. Búcsúztatója 2020. július 17-én lesz 15 órakor a mohácsi Római Katolikus Temetőben. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett rokonunk DR. PANDUR JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
„Angyalok vezessenek tovább az utadon. Legyen lelkednek örök béke és nyugalom.” A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk, dédmamánk KOZMA JENŐNÉ Kovács Margit Mancika életének 93. évében csendesen eltávozott közülünk.Végső búcsúztatása 2020 július 16-án 11 órakor lesz a szigetvári kanizsai temetőben. Hálás szívvel mondunk köszönetet odaadó lelkiismeretes munkájáért a szigetvári Kórház Ápolási Osztály dolgozóinak. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BISCHOF ZOLTÁNNÉ Nock Terézia 78 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. július 20-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
,,Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett anyósunk, nagymamánk, dédink MOLNÁR JÁNOSNÉ Varasdi Erzsébet 94 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2020. július 16-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk LÁSZLÓ TAMÁS életének 76. évében elhunyt. Temetése 2020. július 17-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BACHESZ REZSŐNÉ Frick Rozália 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 15-én, szerdán 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZIBELLE LÁSZLÓ 64 éves korában, súlyos betegségebn elhunyt. Búcsúztatója 2020. július 16-án 14 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GUNSZT JÁNOSNÉ Pusch Terézia 80 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2020. július 14-én a 10 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk KIS KARÁCSONY ELEMÉR (Berci) 82 éves korában, hosszantartó betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2020. július 14-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
"Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nászasszonyom és kedves rokonunk RISZT ANDRÁSNÉ Kis-Tóth Gizella 80 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2020. július 14-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Szomorúan szólnak a harangok, mert egy Édesapa szíve már nem dobog." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, apósunk, imádott nagyapánk, dédi papánk, testvérem, nagybátyánk, sógorunk, nászom, kedves rokonunk, ismerősünk VAS LAJOS ózdfalui lakos 85 évesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatása 2020. július 10-én 14.00 órakor lesz szeretett faluja ravatalozójából. "Csoda volt, hogy éltél, hogy bennünket szerettél. Te nekünk nem is haltál meg csak álmodni mentél." A gyászoló család
"Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, Itt hagytál minket, akiket szerettél. Nem tekint ránk aggódó szemed, Megpihenni tért dolgos kezed. Életed munka volt és szorgalom, Jutalmad legyen béke és nyugalom." Fájó szívvel emlékezem HORVÁTH LAJOS halálának 6. évfordulójára. Feleséged