Hallgassa élőben!

Judit karácsonyt varázsol

A Gálvölgyi családnál számtalan finomság készül karácsonyra, ám bejgli nem lesz. Judit elárulta: a család nem lelkesedik az édességért.

„Ismét nagy családdal ünnepelhetünk, két lányommal, vejeimmel és unokáimmal”

Gálvölgyi Judit szívesen emlékszik gyerekkora egy-egy karácsonyára. Nemhiába volt az édesapja Rodolfo, a bűvész, aki karácsonykor is varázsolt kislányának. Akkoriban még udvari lakásban lakott a Gács család. Judit csak azt látta, hogy édesapja kabátban, kalapban távozik a lakásból. Ám kisvártatva a másik szobából megszólalt a csengő, kitárult az ajtó, és ott állt édesapja a feldíszített fa mellett. – Az apám a folyosóról belépett a szobába az ablakon – meséli nevetve a színész felesége.

Judit arról is beszél, hogy amikor óvodába járt, nem volt még szaloncukor, a fát vattából készült hópelyhek díszítették. Soha nem felejti el, amikor a fa mellett ott állt a kis iskolapad felemelhető tetővel. Rajta egy csacsi álldogált, fejével bólogatott, a farka pedig forgott. – Soha nem kutattam ki a meglepetést – mondja Gálvölgyi Judit. – A férjem azonban gyerekként nem tudott a kísértésnek ellenállni. Egyszer meglelte az egyik elrejtett karácsonyi csomagját. Szenteste hiába kereste, elfeledkeztek róla a szülei. Ám János furfangosan rávezette őket, hogy még mire vágyott volna. Így előkerült a csomag.

Judit az ajándékokat év közben vásárolja meg. Meglátja, és ha azt gondolja, hogy tetszene valakinek, megveszi. Sőt azonnal becsomagolja, így senki sem meri felbontani. A színész mindig holnapra halogatja a vásárlást. – Így aztán az utolsó napokban bolyongok a városban, és hangosan szidom magam – mosolyog. Gálvölgyiéknél az ünnepi vacsorát Judit készíti el. De azt sem halasztja utolsó napra, hogy este csak összerogyni legyen ereje. Szép lassan előkészít mindent, és a mélyhűtőbe teszi. Így karácsonykor csak a halat kell kisütnie. De lesz pulyka is. Szenteste a karácsonyfát Dorka lányuk családjával állják körül, velük lesz a hatéves Dani unoka is. Eszter, a nagyobbik lányuk az ünnep első vagy második napján jön el hozzájuk.

Mire jó a nagycsaládos ünnep egy apósnak?

A családfő: „Dorka lányommal és családjával élek egy házban. Az első közös karácsonykor döbbentem rá, milyen jó is így. Hiszen addig én kínlódtam, hogy a karácsonyfát belefaragjam a tartójába. Néhányszor nagyon meggyűlt a bajom vele. Most viszont ez már a vejem dolga.”

1971: Gács Judit és Gálvölgyi János (54) házasságot köt
1973: Eszter születése
1975: Dorka világra jön

haderőfejlesztés
Jövőre 30 százalékkal többet fordít a kormány honvédelemre
koronavírus / 1 órája
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja a klinikai fejlesztésekért odaítélt Lasker-díjat
A hatékony Covid-19 vakcinák gyors kifejlesztését lehetővé tevő módosított mRNS-technológián alapuló terápiás eljárás felfedezéséért ítélték oda az elismerést. Eddig 95 Lasker-díjas kapta meg a Nobel-díjat is.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KŐNIG JÁNOS 78 éves korában hosszú betegség után elhunyt. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósunk KISS JENŐ egerági lakos 84 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2021. szeptember 29-én, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz az egerági temetőben. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy TÓTH ANDRÁS közgazdász 84 éves korában, az 59. házassági évfordulója után elhunyt. Kívánsága szerint szűk családi és baráti körben eltemettük. Gyászolja felesége, lányai, vejei, unokái és a rokonság
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STELCZ ISTVÁNNÉ Szabó Katalin 87 éves korában elhunyt. Temetetése 2021. október 2-án, a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. TÁNCZOS ATTILÁNÉ Deli Jolán 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 30-án 14 órakor lesz a Mementó urnatemetőben. (Pécs, Nagyárpádi u.15/c.) Gyászoló szerettei
IFJ. ELBLINGER OTTÓ emlékére Szép volt a múlt, de fájdalmas és szomorú a jelen, mindazért, mert már 5. éve nem vagy velünk. Édesanyád, gyerekeid: Borika, Bálint
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagymamám SZOBI JÓZSEFNÉ Léránt Mária 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 27-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TORNYOS TIBORNÉ Uti Emma 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mély fádalommal tudatjuk, hogy SZIGETI JÓZSEF 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 27-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZILÁGYI PÉTER tv és rádió szerelő mester 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 27-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk hogy MOLNÁR IMRÉNÉ Kispéter Zsuzsanna hosszas betegség után 2021. szeptember 6-án, 60 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 27-én 13.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető nagyterméből. A gyászoló család
"Az élet csendben megy tovább, de a bánat, fájdalom elkísér egy életen át." Szomorú szívvel emlékezünk PÁL JÓZSEF halálának 9. évfordulóján. Édesanyád, szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk MÜLLER LÁSZLÓ VILMOS szíve 66 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. szeptember 27-én 14 órakor kísérjük a pogányi temetőben. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy DR. NÉMETH ÁRPÁD orvos alezredes és párja: KOVÁCS JULIÁNNA hamvasztás utáni temetésére, végakaratuknak megfelelően, közös sírboltban, 2021. szeptember 28-án 12 órakor kerül sor a pécsi köztemetőben, katonai tiszteletadás mellett. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERNER SÁNDOR volt vajszlói lakos 88 éves korában elhunyt. A gyászoló család