Elégedetlenség

2019.11.04. 06:16

Iraki tüntetők megrohanták Irán kerbelai konzulátusát

Iraki tüntetők tucatjai rohanták meg Irán konzulátusát vasárnap a siíták szent városának számító Kerbelában, szemtanúk szerint a tiltakozók átmásztak az épületet körülvevő betonakadályokon, leszedtek egy iráni zászlót, és a helyére az iraki nemzeti lobogót húzták fel.

A biztonsági erők tagjai a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a megmozdulást, amelynek résztvevői köveket dobáltak és gumiabroncsokat égettek az iráni képviselet körül, a Bagdadtól délre található városban.

Az eddigi jelentések szerint áldozatai nem voltak az incidensnek, amely beleilleszkedik a Bagdadban és Irak déli, siíta többségű tartományaiban október eleje óta zajló tüntetéshullámba.

A tüntetők mélyreható változást követelnek a 2003-as amerikai megszállást követően kialakult iraki politikai rendszerben, amelynek hatására szerintük széles körűvé vált a korrupció, magas a munkanélküliség és rosszul működnek a közszolgáltatások. Egyúttal a szomszédos Irán ellen fordítják a haragjukat, tiltakozva a teheráni rezsim Irak belpolitikájába történő beavatkozása és a Teheránhoz köthető nagy hatalmú siíta milíciák ellen.

A Kerbelában, Bagdadban és számos más dél-iraki városban zajló kormányellenes tüntetések gyakorta erőszakba torkollnak. A tüntetők több helyütt felgyújtottak már kormányzati épületeket, és megtámadták az iráni támogatású milíciák székházait is.

A tüntetések kezdete óta már több mint 250 ember vesztette életét a kormányt támogató félkatonai csoportok és a tüntetők összetűzése során. Megfigyelők szerint ez a legkomolyabb társadalmi felzúdulás Irakban Szaddám Husszein 2003-as bukása óta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában