váltságdíj

2021.05.31. 06:16

Ismét diákokat raboltak el egy nigériai iskolából

Értesülések szerint 11 gyereket a támadók elengedtek, mert ők túl kicsik voltak, és nem tudtak elég gyorsan menni.

Ismét diákok tömegét rabolták el ismeretlen fegyveresek, feltehetően váltságdíj reményében egy korániskolából Nigéria Niger államában, az ország északi részén – közölték a helyi hatóságok vasárnap.

Az elrabolt gyerekek száma egyelőre nem ismert. December óta hasonló rajtaütések sorozatát követték már el Észak-Nigériában, és több mint 700 gyereket raboltak el hasonló módon. A nigeri állami rendőrség szóvivőjének elmondása szerint a támadók motorkerékpárral érkeztek, és válogatás nélkül lőni kezdtek, majd magukkal vitték a gyerekeket. Legalább egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült.

„Magam láttam 20-25 állig felfegyverzett embert motoron. Behatoltak az iskolába, és legalább 150 diákot magukkal vittek” – mondta el Abubakar Tegina, az iskola tulajdonosa. Kitért arra is, hogy a korábbi célpontok többségével szemben az övé nem bentlakásos iskola, a diákok nem az intézményben élnek, oda csak tanulni járnak.

A nigeri kormányzó szóvivője elmondta, hogy 11 gyereket a támadók elengedtek, mert ők túl kicsik voltak, és nem tudtak elég gyorsan menni. Elrabolták viszont a diákokon kívül egy busz utasait is.

Egy korábbi tömeges gyermekrablás 14 utolsó áldozatát éppen előző nap engedték el emberrablók Nigériában. Előtte azonban öt másik gyereket megöltek, hogy nyomást gyakoroljanak a szülőkre és az államra, hogy kifizessék a váltságdíjat. A helyi sajtó szerint a gyerekekért 180 millió naira (mintegy 124 millió forint) váltságdíjat fizettek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában