Járvány

2020.04.18. 23:06

Izraelben a korlátozások lazítását jelentette be Benjámin Netanjahu

Továbbra is érvényben marad az a kormányzati utasítás, hogy aki csak teheti, dolgozzon otthonról, a szigorú higiéniai rendelkezések is hatályban maradnak.

Izraelben vasárnap megkezdődhet az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében elrendelt korlátozó intézkedések lazítása – jelentette be szombaton Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Az ügyvivő kormányfő szerint az ad lehetőséget a korlátozások „felelős és fokozatos” enyhítésére, hogy Izrael más fejlett országokhoz képest jobban teljesít a járvány elleni küzdelemben.

„Nálunk az egyik legalacsonyabb a halálozási arány” – hangoztatta Netanjahu szombat este. „Ez lehetővé teszi, hogy lépéseket tegyünk a teher enyhítése irányába” – tette hozzá.

Továbbra is érvényben marad az a kormányzati utasítás, hogy aki csak teheti, dolgozzon otthonról, a szigorú higiéniai rendelkezések is hatályban maradnak, de az eddigi 15 százalékról 30 százalékra emelik bizonyos kijelölt munkahelyeken azoknak a dolgozóknak a létszámát, akik bent tartózkodhatnak. Ez főleg az informatikai szektort érinti. A 67 évnél idősebbeknek és a krónikus betegségben szenvedőknek továbbra is azt javasolják, hogy maradjanak otthon.

Szabadabbá válik a kültéri sportolás is. Vasárnaptól két ember is sportolhat együtt, de otthonuktól legfeljebb csak 500 méteres távolságra. Kint tíz ember is játszhat együtt, de csak akkor, ha tartani tudják egymástól a két méter távolságot. A maszk viselése továbbra is kötelező lesz.

Netanjahu közölte azt is, hogy két hét múlva újra megvizsgálják, hogy lehet-e tovább lazítani, de ha romlik a helyzet, akkor a kormány ismét szigorítani fog.

Izraelben eddig 13 265 fertőzöttből 164 halt meg, és 3456-an épültek fel a betegségből.

Címkék#Izrael

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában