Kedvező tendencia

2018.02.22. 07:47

Javul a demográfiai helyzet a Fiatal Családosok Klubja szerint

2011 és 2015 között 1,23-ról 1,45-re emelkedett Magyarországon a termékenységi arányszám, amely azt mutatja, a szülőképes korú nők mekkora arányban vállalnak gyermeket – közölte a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója szerdán.

Király Nóra a közleményben kiemelte, hogy az EU-s átlag ugyanakkor 0,01 pontos csökkenést mutat, kizárólag Lettországnak és Litvániának sikerült ebben a négy évben a magyarországihoz hasonló ütemben növelnie az arányszámot – tette hozzá az alapító, aki egyúttal Újbuda Fidesz-KDNP-s alpolgármestere.

A szervezet szerint azonban – bár a tendencia kedvező – ezzel az adattal sem lehetünk teljesen elégedettek, hiszen ahhoz, hogy egy társadalom képes legyen önmagát reprodukálni, 2,1 pontos arányszámra van szükség.

Király Nóra kitért arra is, hogy amíg Magyarországon a nem EU-tagországok állampolgárai által világra hozott gyermekek aránya az összes születéshez képest 2015-ben csupán 0,5 százalék volt, addig Belgiumban 12, Németországban csaknem 13, Franciaországban pedig kis híján 14 százalék.

Elgondolkodtatónak nevezte azt az adatsort is, amely azt mutatja, hogy a 2013-2015-ben megszületett gyermekek hány százaléka unión kívüli állampolgár. Míg Magyarországon 3 százalékos születésiszám-növekedés mellett a nem EU-s tagországok állampolgárai által világra hozott gyermekek aránya az összes születéshez képest 16 százalékkal csökkent, addig Németországban 8 százalékos össznövekedés mellett 20 százalékkal nőtt – áll a szervezet közleményében.

„Összességében megállapítható, hogy míg más országok bevándorlással kezelik a demográfiai problémáikat, kitéve magukat a párhuzamos társadalmak kialakulásának, kultúrájuk, életformájuk, identitásuk veszélyeztetésének, addig Magyarországon nő a születések száma, amiben a kormány családpolitikai intézkedései nagy szerepet játszanak” – közölte Király Nóra.

Magyarország más európai és az OECD-országokkal való összehasonlításban kiemelkedően sok forrást biztosít családpolitikára – közölte Király Nóra, hozzátéve, hogy a Ficsak üdvözli a kormánynak a családok támogatását érintő kezdeményezéseit, döntéseit.

Borítóképünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock / Buday Nina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában