Ország-világ

2021.06.19. 07:51

Karácsonynak csak ugródeszka volt a főváros

Sajnos ma már egyre nehezebb azokkal vitatkozni, akik azt mondják, hogy a főpolgármester magára hagyta Budapestet, Karácsonynak csak ugródeszka volt a főváros – mondta Fürjes Balázs, a Budapest és fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki elindul a jövő évi országgyűlési választáson a kormánypárt színeiben. Fürjes hangsúlyozta, hogy autóval járni nem deviancia, a fővárosi közlekedési káoszhoz pedig szerinte a városháza részéről a semmittevés, a kapkodás és a józanság hiánya vezetett.

Fürjes Balázs a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Ön eddig minden polgári kormányban dolgozott magas rangú kinevezett politikusként, sosem indult jelöltként választáson. Most miért vállalta el a képviselőjelöltséget Budán?

Demokráciában a legerősebb érv a polgárok szava. Nincs annál megtisztelőbb, ha egy politikus az emberek felhatalmazásával és bizalmából végezheti munkáját. Pokorni Zoltán, a budapesti 3-as választókerület – a teljes XII. kerület és a II. kerület jelentős része – Fidesz-elnöke engem javasolt képviselőjelöltnek itt. Azt kellett felmérnem, hasznomat vennék-e a budaiak. Magam is II. kerületi vagyok, megnéztük az előttünk álló kihívásokat a II. és a XII. kerületben, és meggyőződésem: ha a budaiak megtisztelnek bizalmukkal, tudom a közösen elhatározott megoldások megvalósításával szolgálni a választókat. Budai megoldások és polgári Magyarország! – ezért dolgozom, ha a budaiak megbíznak vele.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A Fidesz kimenekíti nagyágyúit, fél a vereségtől, feladja, leértékeli, elengedi Budapestet, szól a vád…

Nemhogy leírjuk, hanem éppen hogy felértékeljük Budapestet, amikor csupa olyan ember indul itt, Budán is, akiknek Budapest és Buda a munkája, akik nem fognak részt venni az országos kampányban, akik minden erejükkel ide koncentrálnak. Gulyás és Varga miniszter urak a Fidesz legnépszerűbb országos politikusai között vannak, országos feladatokkal. A kampányban is Záhonytól Hegyeshalomig fogják felszántani a pályát. Vétek lenne őket kivenni az országos munkából. Ugyanakkor kemény csata lesz, minden választókerületben olyan jelölt kell, aki éjjel-nappal jelen tud lenni saját városrészében. Mi Budapesten is győzni szeretnénk, a remélem minőséginek bizonyuló cserék is ezt a célt szolgálják.

Budára még visszatérünk, de nézzük előbb egész Budapestet. Mi történik itt? Mintha felbolydult méhkas lenne a város…

Budapest sajnos káoszváros lett. Gigadugók, méhlegelőnek füllentett gaz és parlagfű mindenütt, felelőtlen gazdálkodás, a közpénzek pazarlása és felesleges konfliktuskeresés, háborúskodás lassan mindenkivel. És persze panaszkodás. Hibás Tarlós, a kormány, az autósok, nyáron a meleg, télen a hideg. Mindig valaki más. Miközben a budapesti polgárok nem panaszkodást, kifogáskeresést, másra mutogatást, hanem megoldásokat várnak.

Mi a magyarázat a valóban soha nem látott mértékű közlekedési fennakadásokra?

Erre nehéz magyarázatot adni, a főpolgármester nem is ad. Csak megszólja a budapestieket, hogy türelmetlenek, és azt üzeni nekik, hogy szálljanak ki az autóból és menjenek gyalog. Pedig nem az autósok ellen kellene háborúzni, hanem el kellene fogadni, hogy sokaknak a családi élet szervezéséhez, a munkába járáshoz vagy a munkavégzéshez nélkülözhetetlen eszköz a gépkocsi. Autóval járni nem deviancia. Olyan, a budapestiekkel közösen kialakított józan és megfontolt megoldásokat megvalósítani, amelyek felelősen teremtenek új egyensúlyt a budapesti közlekedésben.

Mi vezetett a fővárosi közlekedés elestéhez?

Először a semmittevés, azután a kapkodás és mindvégig a józanság hiánya. Az életünket megkeserítő járványban másfél évig nem volt forgalom Budapesten. Az összes munkát el lehetett volna végezni a pandémia idején, és most, amikor újraindítjuk az életet, a munkahelyi munkát, a gazdaságot, lehetne jól közlekedni a városban. De ha már elmulasztották, érthetetlen, hogy miért hirtelen mindent egyszerre, a budapestiek előzetes megkérdezése és előzetes tájékoztatása nélkül. Miért nem lehetett várni csupán két hetet? Miért nem lehetett legalább megvárni az iskolai szünetet, amikor érzékelhetően csökken a reggeli és délutáni csúcsforgalom?

Több helyen megjelent az a feltételezés, hogy a budapesti gigadugókat szándékosan idézhette elő a főváros, ezáltal tudják majd lenyomni a budapestiek torkán a dugódíjat.

Taxisoktól, másoktól én is hallottam ezt a spekulációt, bízom benne, hogy nem igaz. Jó volna, ha a főpolgármester megtisztelné a budapestieket, odaállna eléjük, belenézne a szemükbe és őszintén megmondaná, tervezi-e a dugódíj bevezetését. És hogy mikor és hogyan vet véget ennek a káosznak.

A héten kezdődött a Lánchíd felújítása, a városházi kommunikáció sikerről beszél...

Nehéz osztozni a városházi sikerpropagandában, amikor most befejezni kellett volna a munkát, és nem elkezdeni. Tarlós István előkészítette, megtervezte, engedélyeztette a Lánchíd, a Váralagút és 2-es villamos aluljárójának teljes felújítását. Lefolytatta a közbeszerzést is, és úgy adta át a Városháza kulcsát 2019 októberében, hogy csak indítani kellett volna a munkát. Így most kész is lenne. Ehhez képest Karácsonyék a Tarlós-féle közbeszerzést kidobták az ablakon, egy évig semmit nem csináltak, majd másfél év után 5 milliárddal drágábban szerződték le a Lánchíd felújítását. Úgy, hogy ez a szerény ötmilliárdos plusz előlegként, azonnal, egyetlen csavar meghúzása nélkül a kivitelező zsebébe vándorol. Tarlósnál ez az előleg mindössze 75 millió forint lett volna! Ehhez képest még egy konkrét befejezési határidőt sem mondanak a budapestieknek…

Karácsony Gergely kormányfő-jelöltsége érezhetően megváltoztatta a városhoz való hozzáállását.

Sajnos ma már egyre nehezebb azokkal vitatkozni, akik azt mondják, hogy a főpolgármester magára hagyta Budapestet. Akik szerint Karácsonynak csak ugródeszka volt Budapest. Szeretném, ha nem így lenne, de az kétségtelen, hogy a főpolgármester hónapok óta sokkal inkább ellenzéki pártpolitikával, országos politikai ügyekkel, ideológiai kérdésekkel foglalkozik, mintsem a budapesti problémákkal és megoldásokkal. A Városházán azt beszélik, hogy a tapasztalható összevisszaság oka is az, hogy a főpolgármesternek egyszerűen nem jut ideje a város ügyeire. Hogy nem vagy csak kapkodva, és későn születnek meg döntések. Márpedig Budapest főpolgármesterének lenni nem másodállás.

Karácsony Gergely cserbenhagyta a budapestieket?

Szögezzük le: a főpolgármesternek jogában áll miniszterelnöki álmokat dédelgetni. Senki nem veheti azt a jogát, hogy benevezzen az ellenzéki háziversenybe! Emberileg is meg lehet érteni. Egyszer már nekifutott, csúfos vereséget szenvedett. A legutolsó választáson ő volt a bukott baloldal miniszterelnök-jelöltje és az MSZP listavezetője. Nagyon kikapott, az MSZP 1990 óta nem szerepelt olyan rosszul, mint vele. Középkorú ember, még sok éve lehetne a politikában. Érthető, hogy revansot akar venni. Bebizonyítani, hogy igenis komoly ellenfele lehet Orbán Viktornak. De mindemellett fontos az is, hogy a főpolgármester karriertervének ne a budapestiek igyák meg a levét.

Mindezek mellett Ön miért fogalmazott úgy mégis, hogy kormány és városvezetés viszonya jobb, mint amilyenek látszik?

Mi a budapestiek érdeke? Az, hogy az a két szereplő – a mindenkori nemzeti kormány és a mindenkori fővárosi városvezetés –, amely felelős a város fejlesztéséért, együttműködjön. Ezért mondom mindig: kutyakötelességünk az együttműködés. A budapestiek és az ország javára számos dologban meg is tudtunk állapodni, csak a városvezetés politikai okokból arra törekszik, hogy mindenáron befeketítse a kormányt.

Milyen példákat tudna mondani az egyezségre?

Számosat! Megkaptuk Karácsonyék támogatását a budapesti HÉV-hálózat teljes felújításához, amelyet úgy valósítunk meg, hogy a csepeli és ráckevei HÉV elérje a Kálvin teret, a déli vonalaknak is legyen metrókapcsolata. Tavaly megkötöttük a színházbékét. Megállapodtunk a budapesti színházak működésének finanszírozásában, a kormány több pénzt adott a Budapesti Fesztiválzenekar működésére és garantáltuk a művészi szabadság tiszteletben tartását. Amikor a főpolgármester adót akart emelni, hitelfelvétellel eladósította volna a várost és megszorításokat vezetett volna be, javasoltuk neki, hogy a kormány inkább magára vállalja jelentős budapesti fejlesztések finanszírozását. Megegyeztünk e fejlesztések átvállalásában. Vagy itt van az Egészséges Budapest program: a kormány minden évben 10 milliárd forinttal támogatja a kerületi rendelők fejlesztését. Immáron két évben tudtunk az összegekről egyezségre jutni a főpolgármesterrel, a rendszer működik.

Akkor miért vádolja a városvezetés a kormányt Budapest-ellenességgel?

A városházi politikai boszorkánykonyhában legyártottak egy végtelenül olcsó és átlátszó narratívát. Eszerint lenne a nagy, erőszakos és gonosz kormány, és vele szemben a szegény, szerencsétlen, kicsi és kiszolgáltatott önkormányzat. Ezzel a mesével két legyet akartak ütni egy csapásra: szimpátiát kelteni az áldozatszerepbe helyezkedéssel, és rögtön felmentést is adni saját maguknak a semmittevésre. Fújták, fújták a lufit, de úgy látom, lassan kipukkad.

Visszatérve Budára: hogyan látott munkához?

Pokorni Zoltánnal közösen úgy gondoljuk, az a jó, ha a politikus először kérdez, és csak utána beszél. Ezért megkérdezzük a választókörzetünkben élő budai polgárokat, mit látnak kihívásnak, megoldandó problémának Budán. Mindenkihez eljuttattuk a Budai Kérdések című kérdőívünket, amiben a budai zöld megvédéséről, bővítéséről, közlekedésről, a budaiak egészsége érdekében szükséges lépésekről, a családtámogatásról, adókról, nyugdíjakról, a gazdaság újraindításáról kérdezzük a budai polgárokat. A válaszok jelölik majd ki a feladatokat.

Néhány fejlesztés indítását már be is jelentette…

Konkrét problémákra szeretek konkrét megoldásokat találni az érintettekkel közösen. Régi adósság a kerület szégyenfoltjának, a Kútvölgyi kórház toronyépülete hőszigetelésének és homlokzatának felújítása. A kivitelezést megkezdtük. Buszsávot fogunk építeni a Budakeszi út legforgalmasabb szakaszain, okos jelzőlámparendszerrel, ami zöldhullámot ad a csúcsidőben 5 percenként járó buszoknak, és persze így az autóknak, bicikliknek is. Gyorsabb lesz reggelente bejutni, este hazatérni mindenkinek. Az egyszülős családok támogatására a Déli pályaudvar mellett jövőre az egyszülős civil szervezet megnyitja az első budai egyszülős segítő központot. Most tervezünk a budaiakkal közösen, jöre indítjuk a Városmajor park bővítését és megújítását. E munkákra a kormány mind biztosította a forrásokat.

Mi múlik a jövő évi választások eredményén?

A választás tétje a magyarok szabadsága és a jóléte. Szabad akkor vagy, ha önmagad lehetsz. Ha a saját életedet éled, ha arról Te magad döntesz. Nem más mondja meg, ki vagy, nem mások elvárásai szerint kell élned. Az ellenzék szándéka az Európai Egyesült Államok megvalósítása. Ez a nemzeti szabadság és szuverenitás önkéntes feladása. Mások mondanák meg, kik vagyunk, hogyan éljünk, mit gondoljunk, mit beszélhetünk. Azt, hogy hogyan neveljük gyermekeinket és kiket kell kötelezően beengednünk hazánkba. De azt is, hogy mennyi legyen a ma Európában legalacsonyabb magyar társasági adó, és így elveszne a lehetőség, hogy versenyképes adórendszerünkkel beruházásokat vonzzunk Magyarországra és munkahelyeket teremtsünk. Ha jön az ellenzék, akkor a nemzeti érdekérvényesítés helyett jön a szolgalelkűség. A megfeleléskényszer. És ha jönnének Gyurcsányék, odalenne a magyarok kibontakozó jóléte is. A baloldal mindig adót emel, elveszi a családtámogatásokat és csökkenti a nyugdíjat. Tönkreteszik a gazdaságot, lenullázzák a költségvetést és pánikszerűen kiárusítják a nemzeti közvagyont. Ezért a 2022-es választás tétje: folytatódik-e a jövő, vagy Gyurcsány vezetésével visszatér a múlt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában