Ország-világ

2021.04.22. 16:56

Kásler Miklós: Magyarország segítette Montenegrót a járvány során

Az emberi erőforrások minisztere és a montenegrói egészségügyi miniszter egyetértett abban, hogy csak a tömeges oltás oldhatja fel a pandémiás helyzetet.

Magyarország „materiális és lelki segítséget” nyújtott Montenegrónak a koronavírus-járvány nehéz időszakában, ugyanakkor felhasználta Montenegró tapasztalatait a pandémia leküzdésére – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Jelena Borovinic-Bojovic montenegrói egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

A magyar tárcavezető azt mondta, nagyon hasonlóan ítélik meg az eseményeket, ugyanazon irányba tettek lépéseket, a járvány lefolyása hasonló volt a két országban.

Egyetértettek abban, hogy csak a tömeges oltás oldhatja fel a pandémiás helyzetet. Átbeszélték az eshetőségeket: mi lesz, ha újabb mutánsok jelennek meg, vagy ha megváltozik a szervezet immunitása – mondta Kásler Miklós.

Hozzátette: mindketten úgy ítélték meg, nyárra alakulhat ki olyan helyzet, ami lehetővé teszi a két ország állampolgárainak kölcsönös utazását. Ezt Jelena Borovinic-Bojovic vetette fel, ő pedig továbbítja az elképzelést az operatív törzsnek – közölte a magyar miniszter.

Felidézte, hogy 2018-ban a kormány Balkán-politikájának megfelelően sok ígéretes program indult el Montenegróval a kultúra, a művészetek, az oktatás, a sport és az egészségügy területén.

Montenegró csatlakozott a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémiához – jegyezte meg.

Ezen folyamatokat megszakította a világjárvány, ez azonban nem jelentette, hogy megszűnt az együttműködés a két ország között – hangoztatta a magyar tárcavezető.

Közölte: a mostani találkozón sorra vették mindazt, amit két éve megalapoztak, és a kölcsönös előnyök jegyében folytatni akarnak az egészségügy területén. Ide tartozik az alapellátás átalakítása, valamint az öt, nemsokára egy hatodikkal bővülő nemzeti program.

Jelena Borovinic-Bojovic úgy értékelt, hogy eredményes tárgyalást folytattak, és megköszönte a magyar kormánynak, hogy PCR-tesztek, lélegeztetőgépek és más védőfelszerelések adományozásával segítette Montenegrót.

Közölte, érintették a járványügyi intézkedéseket, a klinikai esetek tapasztalatait, valamint az oltás jelentőségét is. A montenegrói miniszter úgy fogalmazott, hogy az immunizáció a fény az alagút végén.

Meglátása szerint a jövőben további területekre is kiterjed majd az együttműködés, jelenleg azonban mindkét félnek a járvány leküzdése az egyik legfontosabb feladata.

Jelena Borovinic-Bojovic arra kérte a magyar kormányt: vizsgálja meg a Montenegróban készült PCR-tesztek elfogadásának lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában