Ország-világ

2020.09.05. 10:35

Kásler Miklós: nagy feladat vár rátok, fiatalok

Az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán keresztül üzent a magyar fiataloknak.

Budapest, 2020. szeptember 1. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere sajtótájékoztatót tart az Egészséges Budapest Program részeként az Uzsoki Utcai Kórházban magvalósult egészségügyi fejlesztésrõl az Emberi Erõforrások Minisztériumának Tükörtermében 2020. szeptember 1-jén. MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

„Nagy feladat vár rátok, fiatalok. A koronavírus-járvány itt van közöttünk, a fertőzöttek száma pedig kedvezőtlenül alakul. A baráti együttlétek, a közösségben töltött idő és az összeverődések legtöbb formája mind-mind potenciális veszélyt hordozhat magában.

A vállaitokon most olyan felelősség van, amivel barátaitok, szüleitek és nagyszüleitek életét határozhatjátok meg.

Ennek okán arra kérlek benneteket, hogy tartsátok be a járványügyi ajánlásokat, a döntéseitekkel ugyanis életeket menthettek. Mutassatok példát és ezzel csatlakozzatok a mindennapi hősök soraihoz!” − fogalmazott Facebook-posztjában Kásler Miklós.

„Apaként és nagyapaként tudom, hogy nektek kellett talán eddig is a legtöbb lemondással szembesülnötök a járvánnyal szemben folytatott küzdelem során. Tudnotok kell azonban, hogy a magyar emberek ezreinek, talán tízezreinek megfertőződését kerülhette el hazánk éppen ennek a felelőségteljes időszaknak köszönhetően. Hosszú hónapok eredményes munkáját pedig nem áldozhatjuk fel, hiszen annak emberéletekben mérhető következményei lennének” – tette hozzá a miniszter.

„A magyar fiatalok számtalan alkalommal vívták ki maguknak a tiszteletet és elismerést a történelem folyamán. Azt kívánom, hogy amikor a járványhelyzet elmúltával visszatekintünk majd erre az időszakra, a ti generációtok helytállását is hasonló elismerés övezze. Addig is vigyázzatok magatokra és vigyázzunk egymásra!” – zárta sorait a professzor.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában