kóros elmeállapot

2019.09.05. 17:00

Kényszergyógykezelésre ítélték a gyermekét kádba fojtó anyát

Felmentette a bíróság a három hónapos csecsemőjét tavaly ősszel kádba fojtó nőt, mert tette elkövetése idején kóros elmeállapotban szenvedett – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közleményben emlékeztettek, a házas, rendezett körülmények között élő nő 2018. október 26-án fojtotta kádba gyermekét, amikor egyedül volt otthon. Később öngyilkosságot kísérelt meg, majd Szolnokra utazott és a rendőrségen bejelentette, hogy megölte a csecsemőt.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a vádlott kóros elmeállapotban követte el tettét: a szülés után kialakult, majd egyre mélyülő depressziós tünettan volt észlelhető nála.

A tünetek között megemlítették, hogy hangokat hallott, érzékcsalódása volt, elszakadt a valóságtól, és kóros motivációi voltak, amit összességében heveny kialakuló elmezavarnak neveztek.

A kórós elmeállapot a gyanúsítottat képtelenné tette arra, hogy a terhére rótt cselekmény következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen – áll a közleményben.

A bíróság a vádlottat az emberölés bűntettének vádja alól felmentette és elrendelte kényszergyógykezelését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában