Ma döntés születhet

2019.03.20. 08:08

Kérdéses, hogy a Fidesz maradhat-e a néppártban

Az egykor keresztény-konzervatív pártcsalád feladta alapértékeit.

A Fidesz kizárásáról vagy felfüggesztéséről is szavazhat az Európai Néppárt (EPP) mai közgyűlésén, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is jelen lesz, és sajtóinformációk szerint markáns beszéddel készül, kiállva az eddig képviselt, a migrációt elutasító és a keresztény értékeket védelmező álláspontja mellett.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az EPP elnöksége csak az utolsó pillanatban dönt arról, hogy a ma délután kezdődő ülésén végül milyen szankciót bocsát szavazásra. A lap értesülései szerint az a legvalószínűbb, hogy a Fidesz tagságát ideiglenesen, feltehetően az európai parlamenti választásokig vagy valamivel tovább, akár fél évre is felfüggeszthetik, ami a lap kormánypárti forrásai szerint a kizárás előszobáját jelentené és ezért elfogadhatatlan lenne.

A cikk emlékeztet, hogy Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke egy német lapnak kedden azt nyilatkozta, hogy a Fidesz még soha nem állt ilyen közel a szakításhoz az EPP-vel. Ugyanakkor arra figyelmeztetett: a helyzet komolyra fordulásával mindkét fél sokat veszíthet.

A Magyar Nemzet összeállítása felidézi Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő keddi nyilatkozatát is, amely szerint az EPP-nek „végre meg kell kezdenie az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához”.

„Abban, hogy ilyen szintűre nőtt a feszültség a Fidesz és a pártcsaládja között, jelentős szerepe volt annak, hogy alig két év alatt teljesen kifordult sarkaiból az Európai Néppárt, amit eredetileg a keresztény kultúra és a hagyományos értékek védelmét hirdető pártok hoztak létre 1976-ban”

- írja a lap rámutatva arra, bár a fordulat 2017 második felében vált látványossá, az ideológiai váltásnak már a 2015-ös migrációs válság idején is voltak jelei, hiszen az EPP köreiből számosan már akkor bírálták a magyar kormány illegális bevándorlásnak gátat szabó politikáját.

Az összeállítás felhívja a figyelmet arra az összefüggésre is, hogy Soros György 2017-ben Európa feltámadhat címmel írt cikkében Magyarországra és Lengyelországra fenyegetésként tekint, ugyanakkor reményének ad hangot, hogy „olyan folyamat kezdődhet, amely az EU felülről szerveződő politikáját jobb irányba fordíthatja”.

A cikk szerint az amerikai milliárdos azért lehetett ilyen oprtimista, mert az Európai Bizottság élén 2014 óta Jean-Claude Juncker áll, és mert az Európai Parlamentben – egy Soros György alapítványától, az Open Society Foundationstől kiszivárgott dokumentum szerint – 226 vele „szövetséges”, közöttük 36 EPP-s, képviselőt tartottak számon.

A Magyar Nemzet arra figyelmeztet, hogy „a jelek szerint Soros György befolyása azóta csak nőtt az Európai Néppártban”. E jelek között említi, hogy tavaly óta egyre több cikk, nyilatkozat és civilszervezeti jelentés követelte a nagyobbik magyar kormánypárt kizárását a pártcsaládból. „Semmi keresnivalója sincs Orbán Viktornak és a Fidesznek az Európai Néppártban” – idézi a magyar származású milliárdos megnyilatkozásainak többször is helyet adó brit Financial Times legutóbbi, éppen tegnap kelt írását a magyar napilap.

A Magyar Nemzet cikke szerint beszédes tény az is, hogy az EPP-n belüli első jelentősebb vitában a Fidesz kritikusai két olyan követeléssel álltak elő, amelyek szintén Soros György érdekeit szolgálnák: az egyik a budapesti Soros-egyetem, a CEU működési engedélyének kiadása akkor is, ha az egyetem nem tesz eleget törvényi kötelezettségeinek. A másik az illegális migráció megfékezését szolgáló, úgynevezett Stop, Soros! törvénycsomag visszavonása volt.

Az összeállítás szerint az EPP-n belül az EP-választások közeledtével tavaly őszre világosak lettek a törésvonalak: a pártcsalád listavezetői pozíciójáért egy nyíltan bevándorláspárti, liberális jelölt, Stubb, valamint a hozzá képest konzervatívnak tartott bajor Manfred Weber szállt versenybe. „Az utóbbi győzelme azonban, egyre inkább úgy tűnik, már nem tudja megállítani a néppárt balratolódását” – véli a Magyar Nemzet cikke.

Tavaly év végén a különböző szocialista, liberális és zöldpártok képviselői egymás után szólították fel az EPP vezetőségét, hogy távolítsák el frakciójuk soraikból a magyar kormánypárti képviselőket. E követelések mellé mára több mint egy tucat EPP-tagpárt is odaállt – hangsúlyozza az összeállítás, amely Weber legutóbbi budapesti látogatását az e tendencia előtti „behódolásként” értékeli, rámutatva, hogy a néppárti csúcsjelölt ellátogatott a CEU-ra is.

„A néppárt önfeladása azzal vált teljessé, hogy most sem a keresztény értékek képviseletét kérik számon a Fideszen, hanem a Sorost és Junckert ábrázoló plakátokat és a Soros-egyetem állítólagos »ellehetetlenítését«”

- zárja összefoglalóját a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában