Ország-világ

2020.11.27. 05:50

Késsel fenyegetett egy rabbit egy antiszemita támadó Bécsben

Egy nő letépte egy rabbi kipáját, és kiabálva késsel megfenyegette őt Bécsben csütörtökön – jelentette az APA osztrák hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva, hozzátéve, hogy nyilvánvalóan antiszemita támadás történt, amelyet Sebastian Kurz osztrák kancellár elítélt.

Senkinek nem esett bántódása az incidensben, a nő elmenekült a helyszínről – közölte a rendőrség.

Az Oe24 osztrák hírtévé értesülése szerint a rabbi azt mondta a rendőrségnek: a járókelők félrenéztek, ahelyett, hogy megpróbáltak volna segíteni neki.

„Támadás érte a bécsi zsidóságot. Amellett, hogy megerősítettük a zsinagógák védelmét, ki fogjuk deríteni, hogy ez antiszemita támadás volt-e. Nem tűrjük az antiszemitizmust!” – írta a Twitteren Karl Nehammer belügyminiszter.

Kurz kancellár pedig úgy fogalmazott a Twitteren: „A lehető legszigorúbban elítélem a mai bécsi támadást, amely egy rabbit ért. Határozottan fel kell lépnünk az antiszemitizmus ellen, és minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a zsidók továbbra is biztonságban élhessenek Bécsben, mert Európa zsidók nélkül nem Európa.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában