gulyás gergely

2018.10.19. 23:58

Két hét múlva indul a nemzeti konzultáció

Készül az új csok-program.

Hozzávetőleg 2100 embert bocsájtanak el a minisztériumokból idén, akik viszont maradnak, azok januártól akár 30 százalékkal is több pénzt vihetnek haza, mint eddig. Erről Gulyás Gergely a Hír TV Péntek 9 című műsorában beszélt, aki szerint ahhoz, hogy jó színvonalú közigazgatás legyen, hogy ne csak „fanatikusok” dolgozzanak ezen a területen, lehetőséget kell adni a mérlegelésre és a jelenleginél magasabb béreket kell adni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, a kormány november terjeszti a parlament elé az új bértáblát.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a nemzeti konzultáció két hét múlva indul, amelynek eredményét az új demográfiai intézkedéscsomag kialakításánál is figyelembe veszik. Addig is készül az új csok-program, amelynek része lesz a lakástakarékokból kivont állami támogatás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában