Hallgassa élőben!

Két rakétát lőttek ki egy iraki támaszpontra, ahol amerikai katonák is állomásoznak

A két katyusa-lövedék üres területen ért földet az Ajn al-Aszad légi támaszponton, így sem károkat nem okozott, sem emberéletet nem követelt.

Két rakétát lőttek ki kedden egy iraki légi támaszpontra, ahol amerikai katonák is állomásoznak – tájékoztatott az iraki hadsereg. Ez már a harmadik hasonló támadás volt az elmúlt három napban.

A két katyusa-lövedék üres területen ért földet az Ajn al-Aszad légi támaszponton, így sem károkat nem okozott, sem emberéletet nem követelt – tette hozzá a katonaság.

Vasárnap és hétfőn is több rakétát lőttek ki olyan bázisokra, ahol amerikaiak állomásoznak. Eddig még senki sem jelentkezett elkövetőként. Washington általában az Irán támogatta iraki milíciákat teszi felelőssé a hasonló incidensekért.

Joe Biden amerikai elnök január végi beiktatása óta közel harminc támadás érte a terrorizmus elleni nemzetközi szövetség logisztikai konvojait, amerikai diplomáciai képviseleteket, valamint amerikai katonáknak is otthont adó támaszpontokat Irakban. A csapásokban két külföldi és egy iraki zsoldos, valamint nyolc iraki civil vesztette életét.

Irak Iránnal és az Egyesült Államokkal is jó kapcsolatokat ápol. Iránból számos árucikket, illetve villamosenergiát importál, az Egyesült Államok és szövetségesei pedig segítettek kiszorítani Irakból az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet. Azonban Washington és Teherán feszült viszonyban van egymással, és mindegyik szeretné csökkenteni a másik befolyását Irak területén.

Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök, aki elődjénél közelebb áll Washingtonhoz, kedden Brett McGurkkel, a Fehér Ház közel-keleti különmegbízottjával találkozott. Megbeszélésük során szóba került a mintegy 2500, Irakban állomásozó amerikai katona sorsa.

Kádimi közölte: az Irakban harcoló alakulatok kivonásának napirendjéről is tárgyaltak. Szakértők szerint a kivonulás – amelynek célja főleg az Irán-párti közvélemény megnyugtatása – évekig elhúzódhat, de az is elképzelhető, hogy a katonák kiképzőként folytatják tevékenységüket Irakban.

Hozzászólások

kézilabda nb II. Kvanduk B.
Menetel tovább a PEAC – A Mecseknádasd nyerte a rangadót
kézilabda / 7 perce
A magyar válogatott beálló hosszabbított Szegeden
A legnagyobb klubokkal kellett versenyezniük Bánhidiért – mondta el a klubelnök.
Gyász
"Megállt a szív, megállt a kéz. Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagypapa, testvér BAKÁN JÓZSEF aranydiplomás vegyészmérnök a Pécsi Bőrgyár dolgozója életének 77. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése 2021. május 18-án 13.30 órakor a pécsi köztemető nagy díszterméből lesz. Az elhunytat a Pécsi Bőrgyár saját halottjának tekinti. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk, barátunk, vezetőtársunk BAKÁN JÓZSEF életének 77. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 18-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A Pécsi Bőrgyár Zrt. vezetősége
"Az út véget ért, de a szeretet végtelen.” Megrendülten tudatjuk, hogy HERTELT S. KARL-HEINZ tanár 1939-2021 hosszú szenvedés után örök pihenőre tért. Búcsúzunk tőle végső nyughelyén 2021. május 15-én 13 órakor a gerdei temetőben. Mély bánattal gyászolják szerettei
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiam, testvérem, unokám, sógorom MOLNÁR NORBERT kozármislenyi lakos, 42 éves korában súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2021. május 14-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOSNÉ Csöme Jolán 92 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2021. május 13-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédnagymamám, nagyanyósom HAJEK JÁNOSNÉ Pusch Éva 77 éves korában, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. május 13-án 13.30 órakor lesz a pécsbányai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISS JÁNOSNÉ 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 12-én 14 órakor lesz a helesfai temetőben. A gyászoló család
"Nem vársz minket mosolygó szemeddel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon érted ég. Telhetnek hónapok, múlhatnak az évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged." Fájó szívvel emlékezünk JOÓSA BÉLA halálának 5. évfordulója alkalmából. Szerető feleséged, gyermekeid: Zita és Zsolti
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÓZSA GYÖRGY volt István-aknai lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 12-én 13.30 órakor lesz a pécs-somogyi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY JÓZSEF elektrikus, az Urán volt dolgozója 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 13-án, a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Gyászolják: fiai és húga
"Mert amikor adunk, akkor kapunk, Mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot, Mikor meghalunk, születünk meg az örök életre." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám BAKONYI JÁNOSNÉ Laki Irma 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 13-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAROSFALVI LÁSZLÓNÉ Kádár Zsófia 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 11-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzés. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ERVINNÉ Kabát Mária 86 éves korában elhunyt. Végakaratának megfelelően, szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család
„Elfeledni Téged soha nem lehet, mert te voltál a jóság és a szeretet." Fájdalommal tudatom, hogy legcsodálatosabb édesanyám GYŐZŐ ALAJOSNÉ Szabó Anna 97. életévében örök álomba szenderült. Temetése 2021. május 11-én a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló leanya