Öntudatos városok

2018.02.08. 14:51

Kósa Lajos: a Modern Városok Program a legnagyobb vidékfejlesztési koncepció

Az összességében 3500 milliárd forintot kitevő vidékfejlesztés nagyobbik része hazai forrásból valósul meg.

Forrás: mti

A városok öntudatát erősítő programot a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kétnapos közgyűlésének nyitónapján, csütörtökön értékelte Veszprémben.

Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy az összességében 3500 milliárd forintot kitevő vidékfejlesztés nagyobbik része hazai forrásból valósul meg.

Rámutatott: ha a magyar emberek munkája nem teremtené meg a kellő anyagi hátteret, akkor ezeket a fejlesztéseket nem lehetne elkezdeni.

Több fejlesztéssel régi, eddig be nem váltott ígéretek valósulnak meg, „erősítve a városok öntudatát” – emelte ki. A program jelentőségét érzékeltetve Kósa Lajos elmondta, hogy

a megyei jogú városokban összesen 2 millióan laknak, a települések vonzáskörzetében 1 millió ember él, a tágabb régiókban pedig további 6 millió, akiknek a mindennapjait befolyásolják majd a program nyomán megvalósuló fejlesztések.

A miniszter a program erősségének nevezte, hogy az által olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek az ott élők igényeit tükrözik.

Közölte: minden fejlesztés problémákkal jár. Példaként említette a fejlesztések következtében felmerülő növekvő működtetési költséget, hozzátéve, hogy a kormány már a tervezés időszakában számol ezzel a tényezővel.

Mint mondta, az ellenzék elhamarkodott ígéretei és törekvései sokszor éppen azért nem megalapozottak, mert ezzel nem számolnak. Példaként hozta fel az iskolák önkormányzati tulajdonba adását.

Örvendetes a bérek emelkedése, ami egyebek mellett az építőipart is jellemzi, ez azonban a fejlesztési költségek növekedéséhez vezet – mutatott rá.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az 51. közgyűlést megnyitó beszédében azt mondta, az esemény jó alkalmat nyújt majd a résztvevőknek arra, hogy a Modern városok program eddigi tapasztalatait összegezzék és beszéljenek a folytatásról.

Azt hangsúlyozta, hogy három mérföldkő van, amelyek nélkül az önkormányzati rendszer összeomlott volna. Az első az új önkormányzati törvény, amelynek megszületése után nyugodtabb lett a gazdálkodás. A másodikról szólva felidézte: 2012-2013-ban 1000 milliárd forint adósságtól szabadította meg a kormány az önkormányzatokat, ezek 2010 előtt halmozódtak fel. Harmadik mérföldkőként pedig a Modern városok program által kijelölt fejlesztéseket nevezte meg.

Szita Károly beszélt arról is, aggodalomra ad okot Brüsszelnek az a szándéka, hogy nyár közepéig fel akarják gyorsítani a bevándorlást, hiszen csak biztonságban és nyugalomban hajthatók végre a fejlesztések.

Felidézte: 2500 polgármester korábban határozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótát. Csaknem 600 településvezető pedig egy hónappal ezelőtt arra kérte a kormányt, hogy óvja meg az embereket a veszélytől és azt vállalták, hogy közgyűlési döntést hoznak, amely elutasítja a Soros-tervet.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter Megyei Jogú Városok Szövetségének 51. közgyűlésén a veszprémi polgármesteri hivatalban 2018. február 8-án

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában