vizsgálat

2020.09.24. 11:04

Következetlen volt az MSZP pénzügyi kimutatása az Állami Számvevő szék szerint

Biztosított volt az MSZP gazdálkodásának törvényessége 2017 és 2018 között, de a párt nem a jogszabályi előírások szerint készítette el pénzügyi kimutatásait, így azok nem mutattak megbízható és valós összképet a bevételeiről és kiadásairól – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MSZP 2017-ben 423,9 millió forint, míg 2018-ban 354,1 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.

Az ÁSZ megállapításai szerint az ellenzéki párt a gazdálkodására vonatkozó számviteli kereteket és a belső szabályozásokat a jogszabályi előírásoknak megfelelően kialakította, a könyvvezetési és nyilvántartási rendszerét az előírások szerint működtette.

Hozzátették: a pénzügyi kimutatások elkészítésekor nem érvényesült a következetesség és a valódiság elve.

Az MSZP a működéséhez juttatott forrásokat, költségvetési támogatásokat 2017-ben szabályszerűen, 2018-ban viszont nem szabályszerűen számolta el, mert az elszámolásra szabályszerűen kiállított bizonylatok hiányában került sor – írták.

A párt 2018-ban nem biztosította a központi költségvetési támogatások elszámolásának szabályszerűségét – összegzett az ÁSZ.

Közölték: a feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ két javaslatot tett az MSZP elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A közleményben kitértek arra is, hogy az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását, így az ÁSZ kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában