Egységben az erő

2018.11.08. 19:55

Közép-Európa országainak rendezniük kell vitáikat, hogy összefoghassanak

Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerint csak a problémák őszinte, tabuk nélküli megbeszélésével „mutathat egy arcot” kifelé a térség.

Kalmár Ferenc szerint Közép-Európa országainak össze kell fogniuk ahhoz, hogy ne legyenek kitéve a nagyhatalmi érdekeknek, ehhez viszont minden kényes kérdést – így a nemzeti kisebbségek ügyeit is – őszintén meg kell tudniuk beszélni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán tartott csütörtök esti előadásában beszélt erről.

A miniszteri biztos szerint a közép-európai térség az elmúlt évszázadban Németország Oroszország és Törökország hatalmi pólusai befolyása alatt működött. A térség országai azonban csak akkor képviselhetik a saját érdekeiket, ha összefognak egymással, és közösen alakítanak ki egy hatalmi pólust.

Ennek az összefogásnak a magját képezi a V4-ek együttműködése, amely az EU meghatározó nagy államaival is összemérhető erőt képvisel.

„Ahhoz azonban, hogy ne más diktáljon kívülről, mindent meg kell tudni beszélni” – jelentette ki a miniszteri biztos, aki Magyarország képviselőjeként vesz részt a szomszédos országokkal közösen létrehozott kisebbségi vegyes bizottságokban. Úgy vélte: a horvát-magyar, szerb-magyar és szlovén-magyar vegyes bizottságokban fontos eredmények születtek az elmúlt két évben. Az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság munkájáról elmondta: az „be van fagyva”, a szlovák-magyar bizottságban pedig van 6-7 téma – mint például a honosítás kérdése – amelyekben nem sikerül áttörést elérni.

Kalmár Ferenc elmondta: a vegyes bizottságok elvileg évente üléseznek, és az ülések végén jegyzőkönyveket írnak alá, de a román-magyar vegyes bizottság legutóbb 2009-ben írt alá jegyzőkönyvet, és az utolsó vegyes bizottsági ülést 2011-ben tartották.

Azóta nem sikerült kimozdulni a holtpontról.

A miniszteri biztos ennek ellenére derűlátónak mutatkozott. Kijelentette: ha a második világháború utáni megosztottságban, sokkal nehezebb körülmények között sikerült létrehozni és hosszú ideig jól működtetni az Európai Uniót, akkor most is ki lehet alakítani a térség országainak a mindenki számára előnyös együttműködését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában