Ország-világ

2020.12.22. 09:56

Közösen tesztelik az orosz Szputnyik V és a brit AstraZeneca kombinált oltását

A felek megállapodást írtak alá arról, hogy közösen tesztelik a koronavírus ellen általuk kifejlesztett védőoltások kombinált változatát.

A Szputnyik V fejlesztői novemberben ajánlottak együttműködést az AstraZenecának azzal az elképzeléssel, hogy az együttműködéssel javíthatnak a brit vakcina hatékonyságán. Nem sokkal később, december 11-én bejelentették, hogy tesztelni fogják a védőoltások kombinált változatát. Az együttműködésről szóló emlékeztetőt brit részről hétfőn írták alá a moszkvai székhelyű Gamaleja kutatóintézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) és az R-Pharm gyógyszergyárral.

Az AstraZeneca brit gyártó az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztette ki védőoltását. A Gamaleja kutatóintézet pedig a Szputnyik V-t állította elő, míg az RFPI finanszírozta a terv megvalósítását.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok kidolgozását finanszírozó szuverén alap vezérigazgatója azt mondta, hogy

már a közeljövőben megkezdődnek a kísérletek.

Oroszországot széles körben bírálták azért, mert augusztusban hatóságilag jóváhagyta a Szputnyik V-t, miután az oltást csak néhány tucat emberen tesztelték. Decemberben az orosz hatóságok tömeges oltásokat kezdtek a Szputnyik V vakcinával annak ellenére, hogy még mindig folyamatban voltak a több tízezer ember körében végzett, a biztonságosság és hatékonyság szavatolásához szükséges vizsgálatok.

Az orosz vakcina fejlesztői azt mondták, hogy vakcinájuk 91 százalékosan hatékony, amit arra alapoztak, hogy a 23 ezer részt vevő körében végzett vizsgálat során 78 fertőzést tapasztaltak csupán. Ez jóval kevesebb, mint amennyi a nyugati gyógyszergyártóknál mutatkozott az utolsó teszt során, mielőtt elemezték volna a vakcina hatékonyságát. A tanulmány fontos demográfiai és egyéb részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina legújabb vizsgálati eredményei azt sugallják, hogy az oltóanyag biztonságos, és mintegy 70 százalékban hatékony.

Egészségügyi tisztségviselők szerte a világon bíznak abban, hogy használhatják majd a brit védőoltást, mert annak viszonylag alacsony az ára, elérhető és a használata egyszerű.

Mindazonáltal továbbra is számos kérdés van azzal összefüggésben, hogy mennyiben hatékony az 55 éven felüliek védelmében. Ez ugyanis kulcsfontosságú, mivel az idősek vannak legnagyobb mértékben kitéve a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában