fordulat

2020.11.15. 13:26

Kunhalminak fontossá váltak a romák jogai

Egy nehéz körülmények közül indult, roma származású neurobiológus életútját bemutató cikk kapcsán elmélkedett az esélyegyenlőség kérdéseiről Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Azonban a Facebookon közzétett, világjobbító hangulatú bejegyzés hitelessége már csak azért is megkérdőjelezhető, mert éppen Kunhalmi volt az egyik leghangosabb szószólója a rasszista-antiszemita kijelentéseivel hangos botrányokat kiváltó Bíró László mögötti baloldali összefogásnak az október 11-i szerencsi időközi választáson – írja a Magyar Nemzet.

„Hány, meg hány kisgyermek álmát ítélik halálra, még mielőtt felfoghatná, hogy neki több és jobb is járna, többre is képes lenne. […] Hiszem, hogy Magyarország is olyan hellyé tudna válni, mert olyan hellyé tehetjük, ahol nemcsak a szerencsén múlik egy kilátástalanságba született gyermek jövője, hanem rendszereink működnek úgy, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki” – fogalmazott a társelnöknő a közösségi oldalán.

Azzal azonban nem volt problémája Kunhalminak, hogy Bíró a cigányságot és a zsidóságot mélyen megalázó, gyalázkodó kijelentéseket tett éveken keresztül, láthatóan huzamosabb ideig kirekesztő és gyűlöletkeltő eszmék határozták meg a világképét. A jobbikos politikus egyebek mellett a cigányságra általánosítva bűnözőként utalt, s szerinte a „Hasszánok” mellett a „Sztojkáktól” is meg kellene védeni az országot. Az izraelita vallásúak Bíró számára egyszerűen csak „tetűcsúszdások”, a magyar főváros pedig „Judapest”. Mindezért csak egy hevenyészett Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot a Koncz Zsófiától (Fidesz) végül vereséget szenvedett jelölt. Kunhalmi és társai – köztük Karácsony Gergely főpolgármester – pedig rendkívül készségesen elfogadták a különös apológiát (Bíró egyes rasszista megnyilvánulásait ugyanis a Fidesz 2018-as kétharmados győzelme miatti frusztrációjával okolta).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában