31°
31°
18°

Légitámadás ért egy szaúd-arábiai polgári repülőteret

A jemeni húszi lázadók szerdára virradóra manőverező robotrepülőgéppel támadást hajtottak végre a délnyugat-szaúd-arábiai Abha melletti polgári repülőtér ellen – jelentette a SPA szaúd-arábiai állami hírügynökség.

A szaúd-arábiai állami televízió szerint a támadásban huszonhat civil megsebesült, köztük három nő, két gyerek és több külföldi is. A jemeni polgárháborúba beavatkozó arab koalíció szaúdi szóvivője, Turki al-Máliki a szaúdi al-Arabíja televíziónak elmondta, hogy nyolc embert kellett kórházba szállítani. Kijelentette: a támadás során használt robotrepülőgépek azt bizonyítják, hogy Irán továbbra is korszerű fegyverekkel látja el a síita húszikat, és hozzátette: a támadást a koalíció nem hagyja válasz nélkül. Máliki a húszik akcióját háborús bűncselekményhez hasonlította.

A jemeni határtól mindössze 200 kilométerre északra található abhai repülőtér elleni támadás elkövetőiként szerdán a húszik az általuk ellenőrzött al-Maszíra televízión keresztül jelentkeztek.

Az Irán támogatását élvező síita felkelők az elmúlt hónapban jelentősen fokozták rakéta- és dróncsapásaikat Szaúd-Arábia ellen, több alkalommal is támadták a szaúdi-jemeni határ közelében található Dzsaizán és Nadzsrán repülőterét is.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita felkelők, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között.

A húszik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita lázadók térnyerésének következtében.

A konfliktusban a sajtóban rendszeresen felbukkanó összesítések szerint több ezer ember meghalt, milliók váltak földönfutóvá, és a több mint 28 millió lakos többségét éhínség fenyegeti.

Hozzászólások

arckép
Mészáros B. Endre
Gyurkó István zenekarai fújják a hónap végén a Kodály Központban
baleset / 23 perce
Motoros esett el Orfű és Magyarhertelend között
Szombat délután egy motoros szenvedett balesetet a 6608-as úton Orfű közelében.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DUDÁS JENŐNÉ Bojtor Ágnes 76 éves korában, hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KROKUSKA KÁROLYNÉ Ádám Erika Emma 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 28-án 13 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TILLAI ANIKÓ Buvári Anikó volt matematikatanár 68 évesen, hosszú betegség után elhunyt. 2019. augusztus 30-án, a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomra a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzzék és egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Köszönjük mindenkinek, aki részt vesz a temetésen és osztozik gyászunkban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. LIPPNÉ HAMVAS TERÉZIA ny. tanárnő életének 90. évében elhunyt. Lelki üdvéért gyászmise 2019. szeptember 6-án 18.30 órakor lesz a Pius templomban. Gyászolják: családja, tanítványai, barátai, ismerősei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága gyermekünk és szeretett húgom, PAPP TÍMEA temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, nagypapám, kedves rokonunk, KÁNTOR IMRE szentlőrinci lakos 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 26-án 13 órakor lesz a magyarmecskei temetőben. A gyászoló család
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és azt mondta: gyere haza." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖSS SÁNDOR szigetvári, volt kastélyosdombói lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 23-án 14 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LINK JÁNOS hosszan tartó, türelemmel viselt betegségben 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a marázai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOSCHÁN JÓZSEFNÉ Helmrich Ilona hidori lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz az olasz-hidori temetőben. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Megértésükben bízva kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISPAP LAJOS 62 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 26-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
"Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOSKOVITS ELEMÉRNÉ Primosigh Edit 77 éves korában méltósággal viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 26-án, a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy CZIGÁNY ENDRÉNÉ Barabás Ilona a Leőwey Gimnázium volt tanára 95 éves korában 2019. augusztus 15-én csendesen elhunyt. Temetése 2019. augusztus 27-én, a 12 órakor kezdődő gyászmisét követően 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédim, testvérem, ÖZV. VARGA JÁNOSNÉ Varga Mária 97 éves korában elhunyt. Szűk családi körben a pécsi köztemetőben vettünk tőle végső búcsút. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOÁR JÓZSEFNÉ 80 éves korában elhunyt. Búcsúztatása augusztus 26-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában, előtte 14 órakor gyászmise. Búcsúzunk tőle lánya, fia és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BENCS GYÖRGYNÉ életének 73. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 27-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család