Költségvetés

2019.06.29. 14:20

LMP: a kormány tájékoztasson az otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője felszólította a kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást a nem gyermekeket érintő otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről, ha azokra is hivatkozva nem akarja megemelni a támogatások összegét.

Az ellenzéki politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint rengeteg visszaélés történt a felnőttek otthonápolása körül, a kabinet ezért sem tervezi a jelenleg havi 58 ezer, illetve 38 ezer forintos támogatás emelését.

Ungár Péter badarságnak nevezte ezt az érvelést, ahogy azt is, hogy a támogatás előbb 100 ezer forintra, majd a minimálbér szintjére emelése túlzott terhelést jelentene a költségvetésnek. Az államnak ez a lépés évente 20-25 milliárd forintjába kerülne, amit könnyen ki lehetne gazdálkodni a jelenlegi felesleges költségvetési kiadásokból – mondta az LMP politikusa, példaként említve a „kormánypropagandára” és a „sztársportra” szánt összegeket.

Hangsúlyozta, az otthonápolási támogatás elsősorban a demenciában szenvedő szülőket gondozóknak jelentene hatalmas segítségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában