javaslat

2019.07.29. 12:24

LMP: egyes betegségeknél járjon automatikusan a gyermekek otthonápolási díja!

Az LMP diagnózisalapúvá tenné a gyermekek otthonápolási díjának odaítélését, vagyis automatikusan biztosítaná azt azon fiatalok után, akiknél például Down-szindrómát állapítottak meg.

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: júliustól kezdődött a díj jogosulti körének áttekintése egy pontozáson alapuló vizsgálati rendszer alapján, szerinte azonban ez a pontrendszer sosem tud majd megoldást adni az egyéni élethelyzetekre.

Miért nem lehet meghatározni a diagnózisoknak azt a körét, amely alapján jár az összeg? – tette fel a kérdést, rámutatva: a krónikus beteg gyermekeket vagy például a súlyos epilepsziával küzdőket már egy szakértői testület megvizsgálta, így a minisztériumi felülvizsgálat szerinte csak pluszkiadás.

Ungár Péter üdvözölte, hogy az autizmussal küzdők esetében a szaktárca már módosított a pontrendszeren. Hozzátette ugyanakkor: további változtatást tart szükségesnek, amiről párbeszédet kezdeményez a minisztériummal. Arra is választ vár az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy havi szinten milyen tájékoztatást adnak a parlamentnek a felülvizsgálatok eredményéről, a feltárt visszaélésekről.

A képviselő kérdést kapott arról a kiszivárgott MSZP-s elnökségi dokumentumról, amely szerint az ellenzéki párt támogatná Kiskunfélegyházán a most érettségizett Nagy Blanka önkormányzati képviselőjelöltségét. Ungár Péter úgy felelt: örül, ha minél több állampolgár részt kíván venni a demokratikus választás folyamatában, azt azonban Nagy Blanka személyes döntésének tartja, ha ő a meglévő élettapasztalatával ezt az utat választja. A felkészültség a politikai pályára szerinte nem kor függő, de egy felsőfokú végzettséget optimálisnak tartana – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában