Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakásban

A londoni rendőrség ismertetése szerint a nyomozók még április 26-án, bejelentés alapján vonultak ki a kelet-londoni Canning Town városrész Vandome Close nevű utcájának egyik lakásába, ahol egy fagyasztóban két női holttestet találtak.

A kedd esti tájékoztatás szerint az egyik áldozat a 34 esztendős Sz. Henriett magyar állampolgár volt, aki több éve élt az Egyesült Királyságban, bár bejelentett állandó lakcíme nem volt.

A rendőrség szerint a másik áldozat a 38 éves, háromgyermekes Mihrican Mustafa, akinek eltűnését tavaly májusban jelentették be.

A Scotland Yard beszámolója szerint az eddigi vizsgálatok nem tárták fel a két nő halálának pontos okát, de mindkét áldozat számos sérülést szenvedett.

Simon Harding, a Scotland Yard emberölési ügyek és egyéb kiemelten súlyos bűncselekmények vizsgálatára szakosodott parancsnokságának nyomozó főfelügyelője közölte, hogy jóllehet Sz. H. hivatalos azonosítási eljárása még hátravan, és a hatóságok további vizsgálatokat folytatnak, de a magyar áldozat haláláról a rendőrség kedden már tájékoztatta a hozzátartozókat.

A londoni rendőrség kedd este közzétette Sz. H. fotóját is.

Harding szerint a Scotland Yard úgy tudja, hogy Sz. H. utoljára 2016 nyarán adott hírt magáról, amikor egy magyarországi ismerősével beszélt telefonon.

A nyomozótiszt szerint ki kell deríteni, hogy valóban ez volt-e az utolsó alkalom, amikor Sz. H. kapcsolatba lépett valakivel.

Harding közölte: éppen ezért kéri, hogy ha valaki ennél későbbi időpontban is hallott Sz. H.-ról, lépjen kapcsolatba az ügyet vizsgáló nyomozócsoporttal.

Harding szerint az is kiderítésre vár, hogy a két áldozat ismerte-e egymást, kikkel álltak kapcsolatban, milyen életvitelt folytattak és mit csináltak a Canning Town negyedben, illetve abban az utcában, ahol holttestüket megtalálták.

A Scotland Yard tájékoztatása szerint egy 50 éves férfit gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek, majd szabadlábra helyeztek, de a vizsgálatot folytatják vele szemben.

Őrizetbe vettek egy Zarhid Younis nevű 34 éves férfit is, aki a lakásban élt. Ellene vádat emeltek elhunytak törvényes és tisztes temetésének megakadályozása bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

Hozzászólások

Törökellenes szövetség
A kurdok megállapodtak a szíriai csapatok telepítéséről
értékelések / 4 órája
Így látták a választást a baranyai városok győztes polgármesterei
Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a baranyai városok leendő vezetőinek vasárnap esti nyilatkozatait.
Gyász
NÁSZAY CSILLA hamvait 2019. október 16-án, a pécsi köztemetőből a Gyertyaszentelő Boldogasszony (Dzsámi) altemplomban helyezzük át. A szentmise 2019. október 16-án, 10 órakor kezdődik, utána a hamvakat a Szent József Terem 206-os urnafülkébe helyezzük örök nyugalomba. Gyászolja: özvegye, rokonai, szomszédai és művészetének tisztelői
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk KATONA PÁL temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"E földön többé sosem látlak, és mégis mindig visszavárlak. Tudhatod" Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett édesanyám DR. RÁCZ KOTILLA ERZSÉBET nagy méltósággal viselt szenvedés után, 94 éves korában örökre elaludt. Temetése 2019. október 16-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Zsóka
"Hosszú volt az út mely véget ért, fáradt testem örök pihenésre tért." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÁNOSNÉ Frick Teréz harkányi, volt tésenyi lakos. 95 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 15-én 14 órakor lesz a harkányi temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett édesapám, nagypapánk, dédipapánk, FONT ÁRPÁD életének 95. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2019. október 17-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk SZÁNTÓI JÓZSEF búcsúztatójára eljöttek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy JURISICS MIHÁLYNÉ Haraszti Ilona pellérdi lakos 86 éves korában megtért az Úrhoz. 2019. október 15-én a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a pellérdi temetőben. A megjelentek együttérzését köszönve, kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága szerettünkre, DR. SZMOLENSZKY TAMÁS ny. sebész főorvos halálának első évfordulóján. Szívünkben örökké velünk vagy. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái, veje
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LÉGRÁDI GYÖRGY pécsi lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 15-én 15 órakor lesz a bólyi római katolikus köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy KISS ANDRÁS JÓZSEF életének 68. évében elhunyt. Temetése 2019. október 15-én, 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, LÓRENCZ JÁNOS hosszú szenvedés után 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. október 11-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Lórencz család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk, MECSEKI GÉZA Pécs, Magyarürögi út 9. szám alatti lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 14-én, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, DR. FÖLDES JÁNOS 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 11-én, 15 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászolják: fia, menye, unokái, dédunokái, rokonai és barátai
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZÁNTÓI JÓZSEF kistótfalusi lakos, életének 92. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 10-én, 11 órakor lesz a kistótfalusi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nővérem, sógornőm, nagynénink REISCH JÁNOSNÉ hosszúhetényi (volt kisújbányai) lakos, életének 77. évében elhunyt. Temetése 2019. október 10-én, csütörtökön, 14 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. A gyászoló család