megállapodás

2019.11.22. 15:11

Magyarország és az EU is szoros kapcsolatot ápol a Türk Tanács tagországaival

A Türk Tanácsot 2009-ben hozták létre, öt állandó tagja van.

Magyarország büszke lehet arra, hogy a Türk Tanács Budapesten nyitotta európai képviseletét – jelentette ki Nacsa Lőrinc (KDNP) pénteken a Parlamentben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Magyarország és az EU is szoros kapcsolatok építésére törekszik a Türk Tanács tagjaival – írja a Mandiner.

Az EU nemrég fogadta el új, a közép-ázsiai kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó stratégiáját, hogy ezzel a fejlődő térséggel szorosabb együttműködés épüljön ki. Egy különleges képviselőt is kineveztek, akinek kötelessége a minél szorosabb együttműködés létrehozása az EU és Közép-Ázsia között – tette hozzá Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a térség fontos és erős szervezete a Türk Tanács, amelynek munkáját Brüsszelben és Budapesten is figyelemmel kísérik, hiszen a tagországokkal a kulturális, kereskedelmi, oktatási és gazdasági kapcsolatok erősítése egyértelműen magyar érdek. Emellett biztonságpolitikai szempontból is fontos ez az együttműködés, hiszen ezek országok fontos szerepet játszanak a terrorellenes küzdelemben és a szélsőséges ideológiák terjedése elleni fellépésben.

Szijjártó Péter szerint az elkövetkező években könnyen megtörténhet, hogy a közép-ázsiai gázforrásokat nagyobb mértékben kell igénybe vennünk, mint eddig.

Mint felidézte: a Türk Tanácsot 2009-ben hozták létre, öt állandó tagja van, ezekkel az országokkal az EU együttműködést tart fenn. Magyarország 2018-ban kapott megfigyelő státust a szervezetben.

Amikor a tanács úgy döntött, Budapestet választja európai képviselete helyszínéül, székhely-megállapodást kötöttek. Budapesten több nemzetközi szervezet – köztük ENSZ-szervezetek – tartanak fenn regionális vagy globális irodát, szolgáltató központot, és az ilyen esetekben vonatkozó megállapodásokat vették alapul a szóban forgó dokumentum tekintetében is.

Ebben a dokumentumban rögzítik azokat a nemzetközi közjogi elemeket, amelyek biztosítják az iroda jogállását. Magyar diplomata vezeti a képviseletet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium állományába tartozó két munkatárs dolgozik ott, a tanács tagországai delegálnak két-két munkatársat, valamint a szervezet főtitkársága egy embert – mondta végezetül a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában