Járvány

2020.11.27. 20:09

Már a Szlovákiába belépő ingázóknak és a diákoknak is negatív tesztre lesz szükségük

Tovább szigorodnak a Szlovákiába történő beutazás feltételei, megszűnik néhány eddig érvényes kivétel, és így december 7-től már az országhatár környékén élő ingázóknak, a diákoknak és a külföldön dolgozóknak is negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a belépésnél – jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

A szlovák hatóságok az országba történő belépést már huzamosabb ideje különböző feltételekhez – főként negatív koronavírusteszt felmutatásához, illetve házi karantén letöltéséhez – kötik. A meglehetősen bonyolult – részleteiben a szlovák külügyminisztérium oldalán elérhető – feltételrendszer időről időre változik, de néhány kivételtől eltekintve

mindenkitől, aki olyan országból érkezik, amely nincs rajta az úgynevezett „kevésbé kockázatos országok listáján”, negatív teszteredményt vár el.

A listán jelenleg 11 ország szerepel, köztük 4 európai: Finnország, Írország, Izland és Norvégia.

A beutazási feltételrendszer néhány további kivétellel is számol olyan személyek esetében, akiknek nem kell negatív tesztet felmutatniuk. A kivételt élvezők listájáról – az egészségügyi miniszter pénteki bejelentése szerint – december 7-től lekerülnek az országhatár környékén élő ingázók, a diákok és a külföldön dolgozók is.

Tőlük a határon való átlépéshez negatív eredményt mutató úgynevezett „antigén tesztet” fognak kérni, amely nem lehet régebbi 2 hétnél.

Marek Krajcí a szigorítást azzal indokolta, hogy bár a szomszédos országokban javulás tapasztalható, a helyzet továbbra is komoly.

A miniszter a szlovákiai helyzettel kapcsolatban pénteken azt mondta: arra számítanak, hogy a vírussal fertőzöttek száma tovább fog nőni, bár a kórházban kezelt betegek száma enyhén csökkent.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteken közzétett adatai szerint Szlovákiában csütörtökön közel 11 ezer tesztet végeztek, s ezek alapján 1849 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén indult újra emelkedésnek, az utóbbi tíz napban hullámzik, de átlagban másfél ezres napi új fertőzést mutat.

A kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 103 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 56 ezer PCR típusú vírustesztet végeztek el. Jelenleg 1480 koronavírussal fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 771 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám csütörtökön 22-vel emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában