Ország-világ

2021.10.25. 11:22

Márki-Zay Péter Sorost mentegette a bevándorlással kapcsolatban

A baloldali jelölt Soros Györgyöt képtelen hazugságokkal mentegette a bevándorlással kapcsolatban.

Október 23-án már közösen állt színpadra a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal. Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc már megkötötték a paktumukat, vagyis ezen különösebben nem is lehet csodálkozni.

Az Andrássy út és a Dózsa György út találkozásánál az október 23-i eseményen mind Gyurcsány felesége, Dobrev Klára, mind Márki-Zay beszédet mondott – írja az Origo. Alig ezer ember előtt. Itt elhangzott beszédében döbbenetes módon leplezte, hogy mit is gondol valójában a Gyurcsány-show legújabb jelöltje.

Beszédében világossá tette, hogy kétségtelenül felesküdött a migrációra, és kormányra jutása esetén baloldali programokat valósítana meg, ahogyan azt már korábban is kijelentette.

Beszédében hangsúlyozta, hogy szerinte Gyurcsány ártatlan, letagadta a bukott miniszterelnök bűnösségét, felelősségét, miközben számos egyértelmű bizonyíték áll a rendelkezésre, ami alátámasztja a baloldal vezetőjének a bűnösségét 2006-ot és az ország csődbejuttatását illetően.

Márki-Zay beszédében védelmébe vette a milliárdos tőkespekuláns Soros Györgyöt is, tagadva azt, hogy a deklaráltan migránspárti üzletember támogatja a migránsok betelepítését.

Márki-Zay a következőket mondta: hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre (...) miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani.

Emlékezetes az, hogy Soros György amerikai tőzsdespekuláns pár évvel ezelőtt bejelentette, hogy 500 millió dollárt fog fordítani a migránsok támogatására.

Soros 2016-ban a következőket mondta: Befektetünk startupokba, már meglévő cégekbe, társadalmi hatású kezdeményezésekbe és olyan vállalkozásokba, amelyeket migránsok és menekültek indítottak. Ezek a befektetések sikeresek kell legyenek. Elsődleges célunk azonban az, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, amelyek valóban előnyösek a migránsok és a befogadó közösségek számára.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) minden évben komoly összegeket fordít migránsbarát szervezetek támogatására. Az egyik Soros-támogatást élvező kezdeményezés a kanadai Global Refugee Sponsorship Initiative (GRSI). Pénzügyi beszámolók szerint minden évben jelentős támogatásokat kapnak a milliárdostól.

Az ottawai székhelyű szervezet honlapján azt írják, hogy azért dolgoznak, hogy segítsék és inspirálják a világ országait új utak megnyitásában a migránsok és a menekültek védelme érdekében.

Partnereik között szerepel a kanadai kormány, az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), a Nyílt Társadalom Alapítványok, a Giustra Alapítvány, a Shapiro Alapítvány és az Ottawa Egyetem.

Soros évek óta próbálkozik az örökkötvény nevű ötletével. A kötvényterv részeként lakáshoz, szavazati joghoz és különféle szociális segélyhez jutnának mindenféle munka nélkül az illegális bevándorlók. Soros elképzelése szerint Európa bajaira megoldást jelentene egy soha le nem járó, örökre szóló hitel, amelynek a kamatait az idők végezetéig kellene fizetni. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy az Európai Unió egy bizonyos összegért kötvényt bocsátana ki, aminek nem kellene fizetni a tőketartozását, de a kamatát örökre fizetni kellene a hitelező cégnek. Ha ez megvalósulna, akkor az unió országai – és Magyarország is – eladósodna Soros Györgynek és utódainak. Az így befolyó összegekből pedig a migránsokat finanszíroznák.

Az örökkötvények révén gyakorlatilag megnyílna az út a korlátlan illegális migráció előtt. Egyrészt Brüsszel képes lenne szankcionálni azon tagállamokat, amelyek ellenzik a migrációt, másrészt mindegyik ország belügyeibe bele tudna szólni Brüsszel.

Az amerikai tőzsdespekuláns szeretné elérni, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon az illegális bevándorlók gyorsabb integrációja érdekében. Soros György „A nyílt társadalom„ című könyvében arról írt, hogy a nemzetállamok tekintélyének hanyatlása üdvözlendő fejleménynek minősül. 2015 óta nyíltan beszél arról, hogy a migráció jót tesz Európának.

Soros többször is felszólította a civil szervezeteket és a multinacionális vállalatokat, hogy legyenek a bevándorlás szponzorai. A milliárdos spekuláns a bevándorláspárti nyilatkozataiban mindannyiszor kiemeli, hogy Európának aktív lépéseket kell tennie a nyílt társadalmak kialakítása érdekében.

A fentiekből teljesen nyilvánvaló az a tény, hogy Soros György amerikai milliárdos a Nyílt Társadalom Tervében megjelölt legfontosabb ügy a migráció. Számtalanszor nyilatkozott az ügyben, és egyértelmű: a spekuláns szerint üdvözlendő, felkarolandó dolog a migráció. Évente több száz millió amerikai dollárt költ az átláthatatlan alapítványhálózatán keresztül migrációpárti politikusok és szervezetek finanszírozására. Lobbihálózatán és az időközben magas rangú politikusokkal megejtett személyes találkozói révén a világlátásának megfelelően formálja az európai ügyeket. Soros tevékenysége ösztönzi az illegális migrációt, szervezetei pedig rendszeresen állampolgárságot követelnek az illegális migránsok számára.

És Márki-Zay Péter most arról beszél, hogy Soros miatt egyetlenegy migráns sem érkezik.

Azon kívül, hogy lelepleződött Márki-Zay Péter hazugsága Soros migrációs tevékenységével kapcsolatosan, nem árt néhány szót ejteni arról a cinikusságról sem, ahogy Márki-Zay Gyurcsány Ferencet mentegetni próbálja. Az őszödi hazugságbeszédében Gyurcsány maga ismerte be a bűnösségét, hogy trükkök százaival, félrevezetéssel, hazugsággal kormányozták csődbe az országot, árusították ki a nemzeti vagyont, stratégiai ágazatokat, emelték égbe a rezsiárakat.

A hazugságbeszéde kiszivárgása után az ellene tüntetőkkel brutálisan leszámolt. A 2006. őszi események alatt a rendőrség végig Gyurcsány Ferenc irányítása alatt állt, ő maga is többször is beismerte ügyetlenül, hogy ő adta személyesen a parancsokat az agresszív rendőrségi fellépésre.

Az MTV-székház ostrománál szándékosan gyenge felszereltségű vidéki rendőröket vezényelt, azért, hogy minél nagyobb legyen a káosz, hogy megalapozzon a későbbi kegyetlen leszámolásnak. Az ő parancsára vetettek be lovasrohamokat, kardlapoztattak, lövettek a tömegbe szemmagasságban – több ember szemét kilőve -, viperáztak az azonosító jel nélküli rendőrök.

A 2006. őszi eseményeket követően a bukott miniszterelnök görcsös hatalmi vágya miatt nem mondott le, hanem elkezdte tagadni, igazolni a cselekmények jogosságát. Az eseményeket követően még évekig hatalmon volt Gyurcsány, így minden bűnösségét alátámasztó bizonyítékokat el tudott tüntetni, megúszva a későbbi felelősségre vonást.

Az akkor ellenzékben levő Fidesz 2006-ot követően minden európai fórumon kiállt a magyarok igazáért. Végsőkig elmenve a párt Brüsszelben, az Európai Unióban sikertelenül követelték a bukott miniszterelnök felelősségre vonását.

Márki-Zay beszédének az egyik legsokkolóbb része az volt, ahol Gyurcsány Ferencet párhuzamba állította Nagy Imrével.

Noha ez nem meglepő, hiszen Gyurcsánnyal már évekkel ezelőtt paktumot kötő Márki-Zay Péter felesküdött főnökére, Gyurcsány Ferencre.

Az ünnepi beszédében a következő megdöbbentő módon helyezi párhuzamba a baloldal kizárólagos vezetőjét és Nagy Imrét:

Nagy Imre, aki részese volt a kommunista elnyomó rendszernek, de utána lelkiismeretére és a nemzet lelkiismeretére hallgatva ő is a jó oldalra állt. A teljes nemzeti összefogás, amely megnyilvánult 1956. október 23-án Nagy Imrét is maga mellett tudhatta, csak teljes összefogással tudták legyőzni a Vörös Hadsereget is. Ma is ez a fő üzenet. Ne azt nézzük, hogy kik állnak mellettünk, hanem hogy kik állnak velünk szemben, csak együtt tudunk győzedelmeskedni.

Fordítsuk le a szavait: Nagy Imrének voltak bűnei, aztán megjavult. Lehet, hogy Gyurcsány sem makulátlan, de most már a jó oldalon áll. Márki-Zay, a karrierbaloldali politikus ismét világossá tette, hogy a főnöke Gyurcsány Ferenc – mostani beszédében is a baloldal kizárólagos vezetőjének hízelgett.

Rendkívül groteszk és bizonyos értelemben gyomorforgató, ahogy a hódmezővásárhelyi polgármester párhuzamba állítja Gyurcsány Ferencet Nagy Imrével. Ezzel a hazugsággal szeretné legitimálni a sötét szobákban megkötött Gyurcsány-Márki-Zay-paktumot.

Az, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester hazudik Soros Györgyről, közel sem meglepő, hiszen a minap a baloldali propagandatévén, a volt elnök, Donald Trump által fake news-gyárnak nevezett CNN-en lényegét tekintve esküt tett a migránsok és a nemzetközi baloldal mellett. Fontosnak tartotta, hogy a bevándorlók jogairól értekezzen, és alapvetően világossá tette, hogy ő beengedné a migránsokat Magyarországra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában