óvintézkedés

2020.02.13. 20:21

Mecseteket zártak be terrorveszély miatt

Két év alatt 31 terrortámadást akadályoztak meg Franciaországban a francia belügyminiszter szerint. A kormány további intézkedéseket is tervez a terrorizmus visszaszorítása érdekében.

Christophe Castaner francia belügyminiszter az alsóház jogi bizottsága előtt bejelentette, hogy tavaly bezártak két francia mecsetet és 63-at megfigyel a hírszerzés. A belügyminiszter szerint ezekre az intézkedésekre terrorellenes okok miatt van szükség. A mecseteken kívül további 30 vallásgyakorlási helyet is bezártak és hét eljárás folyamatban van, ám ezeket az imahelyeket nem a terrorizmusellenes törvény miatt zárták be, hanem egyéb, például higiéniai vagy biztonsági okokból – írja a V4NA.

A belügyminiszter kiemelte, hogy a SILT törvénynek köszönhetően 2017. január 1. óta 31 terrortámadást sikerült meghiúsítani az országban, valamint azt is elmondta, hogy hatékonyan működik az új egyedi ellenőrzési és felügyeleti intézkedés (Micas), amelyet a börtönben radikalizálódott bűnözők ellenőrzésére vezettek be a házi őrizet helyett. Egy elektronikus szerkezetről van szó, melynek segítségével folyamatosan nyomon tudják követni a megfigyelés alatt álló személy mozgását és tartózkodási helyét.

2019-ben 134 ilyen módon ellenőrzött elítélt volt Franciaországban, 84 százalékkal több, mint az előző évben. Főleg a Párizs környéki régióban használták ezt a módszert. Az esetek 57 százalékában terrorizmus miatt elítélt vagy a börtönben radikalizálódott személyek megfigyelésére.

Noha a képviselők többsége üdvözölte az új intézkedéscsomagot, Éric Ciotti jobboldali politikus, az Alpes-Maritimes dél-francia régió képviselője úgy véli, hogy a kormány intézkedései nem elég hatékonyak, ráadásul a SILT törvény intézkedései közül több az év végéig kísérleti fázisban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában