Gyanús körülmények

2018.07.09. 06:00

Meghalt az egyik Novicsokkal mérgezett beteg, az oroszok szerint lejáratás folyik

A Scotland Yard a hírt ismertető közleményében bejelentette, hogy mostantól gyilkossági ügyben folyik a nyomozás. Az orosz nagykövet a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél azt mondta: Oroszország lejáratására tervelték ki a mérgezést.

Meghalt vasárnap este az egyik beteg, aki Angliában ugyanazzal a Novicsok típusú idegméreg-hatóanyaggal került érintkezésbe, amelytől négy hónapja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal is súlyos mérgezést szenvedett.

Június végén, szombaton két brit állampolgár – egy 44 éves, háromgyermekes nő, Dawn Sturgess, és egy 45 éves férfi, Charlie Rowley – betegedett meg a délnyugat-angliai Amesbury kisvárosban. Mindkettőjüket válságos állapotban szállították a közeli Salisbury kórházába, ahol a rendőrségi bejelentés szerint

vasárnap este Dawn Sturgess elhunyt, Charlie Rowley állapota továbbra is válságos.

A londoni rendőrség – amelynek országos hatáskörű terrorellenes ügyosztálya a nyomozást irányítja – most nevezte meg először a mérgezést szenvedett két brit állampolgárt, de kilétük a helyi hatóságok korábbi tájékoztatásai alapján már a múlt héten ismertté vált.

A brit védelmi minisztérium vegyi és biológiai kutatóintézete a múlt héten megállapította, hogy a két brit állampolgár ugyanolyan Novicsok típusú, még a Szovjetunióban kifejlesztett katonai idegméreg-hatóanyag okozta, amilyentől négy hónapja Szergej Szkripal és lánya, Julija Szkripal is megbetegedett.

A 66 éves Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés (GRU) Salisburyben élő volt ezredesét, aki a brit hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, és 33 éves lányát hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, ugyanott, ahová a megbetegedett két brit állampolgárt is beszállították. Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, és hollétükről hivatalos forrásból azóta csak annyit lehet tudni, hogy mindketten „biztonságos helyen” tartózkodnak.

Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli

a fegyverben is használható minőségű Novicsok hatóanyaggal márciusban elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

Sajid Javid belügyminiszter, aki vasárnap – néhány órával Dawn Sturgess halálhírének bejelentése előtt – Salisburybe és Amesburybe látogatott, a BBC televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a brit kormány tudja, hogy Szkripalék megmérgezése „az orosz állam barbár, embertelen cselekedete volt”.

A mostani mérgezéses incidensről

az egyöntetű szakértői vélemény az, hogy nem újabb célzott támadás történt,

hanem a két brit annak az idegméregnek a hátrahagyott maradékával kerülhetett valahogy érintkezésbe, amellyel Szergej Szkripalt és lányát márciusban megmérgezték.

A Szkripal-ügy miatt Nagy-Britannia és több más ország, köztük az Egyesült Államok számos orosz diplomatát kiutasított. Moszkva hasonló diplomáciai lépésekkel válaszolt.

A brit belügyminiszter vasárnapi nyilatkozatában kijelentette: nincsenek tervek újabb szankciók foganatosítására Oroszország ellen, de a brit kormány változatlan feltételezése az, hogy a két mérgezéses incidenst okozó Novicsok hatóanyag Oroszországból származott.

Ugyanakkor Alekszandr Sulgin, aki Oroszország nagykövete a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW) Izvesztyija című napilap internetes felületén hétfőn megjelent interjúban úgy vélte, hogy

kitervelhették és szándékosan megszervezhették a két brit állampolgár megmérgezését azzal a céllal, hogy megingassák a nemzetközi helyzetet és lejárassák Oroszországot.

„Az Amesbury körül kialakult helyzetben még egy dolog nyugtalanító: az utóbbi időben hasonló történések a fontosabb rendezvények kapcsán merülnek fel.

Jelenleg a 2018-as labdarúgó-világbajnokság a vége felé közeledik, és nemsokára kezdődik az orosz-amerikai csúcs Helsinkiben. Nehéz megszabadulni attól a gondolattól, hogy mindezt kitervelhették és szándékosan dobhatták be a nemzetközi helyzet megbolygatására,

illetve Oroszország tekintélyének, és más államokkal fenntartott kapcsolatainak az aláásására” – mondta.

Sulgin szerint Nagy-Britannia nem küldött jegyzéket az incidensről a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Technikai Titkárságához, amely a Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény végrehajtásának napi ügyeit intézi.

„Némely sajtóorgánum olyan információt közölt, hogy az angolok jegyzéket küldtek (a történtekről) a technikai titkársághoz. Amennyire tudjuk, nem volt semmilyen jegyzék, mindössze szóban ismertették az általános információkat, amelyek nem terjedtek túl azon, amit a brit hivatalos személyek most is közölnek” – tette hozzá az orosz diplomata.

Alekszandr Sulgin kiemelte, hogy az Egyesült Királyság elutasított minden orosz ajánlatot a nyomozásban való segítségre, ahogy ezt tette korábban a Salisburyben történtek után, és nem közölt semmiféle bizonyítékot arra nézve sem, hogy Oroszországnak köze lenne az incidensekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában