Ország-világ

2021.05.12. 16:02

Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő alapítvány

Az alapítvány létrehozását jelentette be Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő alapítvány – jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján.

Az államfő a Sándor-palotában tartott eseményen közölte: az alapítvány bírósági bejegyzése kedden megtörtént, a szervezetnek már van OTP-számlaszáma és adószáma is, így mára az alapvető technikai feltételek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy elkezdjen működni.

Emlékeztetett: bő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, aminek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítse a jövőben. Hozzátette: nem egyszeri, hanem folyamatos segítségre gondolnak, lehetőség szerint addig, amíg ezek a gyerekek nagykorúvá nem válnak, szakmát vagy diplomát nem szereznek. Így ez akár egy-két évtizedre szóló program – tette hozzá.

Áder János kiemelte: amikor a Regőczi István Alapítvány létrehozását bejelentették, 600 érintett gyermekről és 400 családról tudtak, de a helyzet azóta tovább romlott, már közel 800 gyermekről, és 522 olyan családról van tudomásuk, ahol ez a tragédia bekövetkezett.

Az államfő beszámolt arról is, hogy már működik az alapítvány honlapja – bár még nem készült el teljesen -, amelyen szerepelnek a szervezettel kapcsolatos alapvető információk: az alapítvány szándékainak megfogalmazása, a számlaszám és az elérhetőség is.

Áder János megköszönte a sajtónak, hogy az alapítvány létrehozásának szándékáról hírt adott, és azoknak is köszönetet mondott, akik késlekedés nélkül jelentkeztek és támogatási szándékukat megfogalmazták. Elmondta: kaptak pénzügyi természetű támogatási ajánlatokat, de érkeztek olyan felajánlások, amelyek jogi, illetve pszichológiai segítségnyújtásról, valamint kulturális produkciók megszervezéséről szólnak.

Elmondta: a szervezeti-jogi-pénzügyi háttér megteremtése komoly feladatot jelentett, és folyik az a munka is, amelynek célja, hogy információt szerezzenek az érintett családokról. Ezzel párhuzamosan zajlik a szövetségesek – azon civil és karitatív szervezetek – keresése, amelyek a további munkában az alapítvány segítségére lehetnek.

„A munkát a mai nappal elkezdjük. Mindenkiben ég a tettvágy és úgy gondoljuk, hogy függetlenül attól, hogy még további szervezeti, pénzügyi és technikai kérdéseket meg kell oldani, a segítségnek minél hamarabb az érintettekhez, a gyermekekhez és a családokhoz kell érkeznie” – fogalmazott Áder János.

Hangsúlyozta: vannak sürgős helyzetek, amelyeket napokon belül kezelni kell, ebből a szempontból a kuratórium tagjaira komoly munka vár.

Megköszönte az alapítvány kurátorainak – feleségének Herczegh Anitának, Ürge-Vorsatz Diána fizikusnak és Bagdi Emőke klinikai szakpszichológusnak -, hogy „első szóra, gondolkodás nélkül” vállalták a felkérést. A Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársainak is köszönetet mondott munkájukért, a sajtótól pedig azt kérte, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel az alapítvány munkáját.

Az eseményen Áder János mellett részt vett felesége, Herczegh Anita és Ürge-Vorsatz Diána is.

Áder János április 18-án jelentette be, hogy ő és felesége, Herczegh Anita alapítványt hoz létre a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. A szervezetet Regőczi István katolikus papról nevezték el, aki egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott. Az alapítvány honlapja: www.regoczialapitvany.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában