ellentétes érdekek

2018.03.28. 08:39

Migránsbarát önkormányzattá vált Zugló

Nemcsak az iszlámot vonzotta be a Karácsony Gergely által vezetett önkormányzat, hanem a budapesti hajléktalanok is ide összpontosulnak.

Forrás: ECHO TV

Zugló Karácsony Gergely vezetése alatt egy kimondottan migránsbarát önkormányzattá vált. Például az önkormányzati lakásokat pályázhatóvá tették a nem magyar állampolgároknak, így a bevándorlóknak is – jelentette ki Jelen Tamás a Fidesz zuglói országgyűlési képviselőjelöltje az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Hozzátette: az iszlám közösség egy befogadó politikával találkozott a kerületben, ezért költöztek oda.

Egy polgármesternek mindenhez van köze, ami a kerületében zajlik, a helyi lakosság igényeit figyelembe kell venni – mondta a képviselőjelölt. Emlékeztetett: nemcsak az iszlámot vonzotta be a Karácsony Gergely által vezetett önkormányzat, hanem a budapesti hajléktalanok is ide összpontosulnak.

Például a Ligetvédők jelentős részben olyan hajléktalanok, akiknek sátrat, élelmet vagy italt biztosított egy-egy civil szervezet, amihez segítséget nyújtott a polgármester is – hangsúlyozta Jelen Tamás.

Borítókép: Jelen Tamás, a Fidesz zuglói országgyűlési képviselőjelöltje

Forrás: ECHO TV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában