Ország-világ

2021.06.01. 18:12

Milliókba fáj a fővárosiaknak, hogy Karácsony nem tud angolul

Már a brit lap előtt is kellett tolmács, hogy a főpolgármester interjút tudjon adni. De olyan is volt, hogy Kaszparov sakkvilágbajnokkal beszélgetett angol tolmáccsal. Mutatjuk azt, ami eddig kiderült!

Megválasztása óta legalább 16 alkalommal vette igénybe angol nyelvű tolmács segítségét a nyelvet egyáltalán nem beszélő Karácsony Gergely, ami több mint hárommillió forintba került a fővárosi költségvetésnek – derül ki a budapest.hu-n közzétett tájékoztatójából.

Bár az Origo már hetekkel ezelőtt közérdekű adatigénylést nyújtott be a Városházának az ügyben, a főpolgármester hivatala anélkül, hogy válaszolt volna, titokban kitette a kért adatokat. A jelek szerint Karácsony annyira szégyelli, hogy nem tud angolul, hogy egy szokatlanul inkorrekt megoldáshoz folyamodott. Gyurcsány Ferenc jelöltjének vesszőfutása tovább tart, képtelen kijönni a hazugságspirálból. A listából feltűnően hiányzik több esemény, így nyilvánvalóan nem teljes. Mikor, mire és mennyit költött a főváros tolmácsügyben? – írta meg az Origo.

Május 10-én közérdekű adatigényléssel fordult a hírportál Karácsony Gergelyhez, illetve a Városháza sajtóosztályához annak érdekében, hogy megtudják: megválasztása óta a Főpolgármesteri Hivatal hány tolmácsot alkalmazott, illetve a főpolgármester nevében milyen szerződéseket kötött. Értelemszerűen a vonatkozó kontraktusokat is kikérték.

Az adatigénylést az után nyújtották be, hogy kiderült: a közel kétmilliós világvárost vezető baloldali politikus nem beszél idegen nyelveket, nem tud angolul, és így nemzetközi szereplésein kénytelen tolmács segítségét igénybe venni. A Városháza azonban az igénylést követő 15. napon váratlanul azzal állt elő, hogy nem volt elég számukra tizenöt nap, ezért határidő-hosszabítást kértek, ami a jogszabály értelmében maximum 15 nap lehet. Ekkor volt május 25-e.

Titokban kitették

Ehhez képest hat nappal később, május 31-én este nem túl korrekt módon megjelent egy közlemény a főváros hivatalos honlapján, a budapest.hu-n az önkormányzat fordítási és tolmácsolási költségeiről. Úgy, hogy az Origo adatigénylésére nem küldték még meg a választ (a szerkesztőség a vonatkozó szerződéseket is kikérte, ezek viszont nem elérhetőek a mostani tájékoztatóban).

A főváros azzal indokolta a tolmácshadat, hogy az angolul egyébként nem tudó Karácsony Gergely és az általa vezetett főváros „aktív és ambiciózus városdiplomáciai tevékenységet folytat annak érdekében, hogy a főváros kezdeményező és konstruktív szereplő legyen a nemzetközi színtéren.” Még azt is kiemelték rövid közleményükben, hogy az önkormányzat több szervezeti egysége is nemzetközi tevékenységet folytat, aminek során igénybe vesznek tolmácsolási vagy fordítási szolgáltatásokat.

Majd közzétették ezeknek a szolgáltatásoknak a listáját, feltüntetve a dátumot, a megrendelő szervezeti egységet, a pontos összeget, a szolgáltatót, illetve a tolmácsolás vagy fordítás nyelvét. Ezenkívül különvették azokat a szolgáltatásokat, amelyek személy szerint Karácsony Gergelyt érintették.

Az összesítés szerint a megválasztása óta a következő esetekben fordítottak a főpolgármesternek angol nyelven a tolmácsok:

Esemény megnevezése

Dátum

Szolgáltató

Tolmácsolás bruttó összege

Szinkrontechnika bruttó összege

1.

Karácsony Gergely interjút ad holland lapna

2019.10.30

Interlex Communications Kft.

57 150 Ft

2.

EBRD-megbeszélés

2019.12.05

Interlex Communications Kft.

57 150 Ft

3.

V4-fővárosok főpolgármestereinek plenáris ülése

2019.12.16

Interlex Communications Kft.

157 480 Ft

4.

Városdiplomáciai fogadás

2020.02.27

Interlex Communications Kft.

82 550 Ft

5.

V4-főpolgármesterek online konferenciája

2020.06.03

Interlex Communications Kft.

114 300 Ft

133 350 Ft

6.

Közvetlen EU-támogatás webinárium Karácsony Gergely részvételével

2020.06.10

Interlex Communications Kft.

63 500 Ft

133 350 Ft

7.

German Marshall Fund Brussels Forum Karácsony Gergely részvételével

2020.06.26

Interlex Communications Kft.

114 300 Ft

158 750 Ft

8.

Alpbach Forum panelbeszélgetés Karácsony Gergely részvételével

2020.08.26

Interlex Communications Kft.

114 300 Ft

158 750 Ft

9.

European Capital of Democracy díjalapító ünnepség sajtókonferenciája Karácsony Gergely részvételével

2020.09.18

Interlex Communications Kft.

82 550 Ft

189 230 Ft

10.

Hogyan mentsük meg a demokráciát a koronavírus után? Globális és lokális válaszok panelbeszélgetésen Karácsony Gergely részvételével

2020.09.23

Interlex Communications Kft.

127 000 Ft

11.

2020 Polgármesterek Fóruma Karácsony Gergely részvételével

2020.10.06

Interlex Communications Kft.

82 550 Ft

189 230 Ft

12.

GLOBSEC Forum panelbeszélgetés a V4-es polgármesterekkel Karácsony Gergely részvételével

2020.10.08

Interlex Communications Kft.

114 300 Ft

189 230 Ft

13.

Magas szintű stratégiai kerekasztal-megbeszélés Garri Kaszparovval

2020.11.12

Interlex Communications Kft.

127 000 Ft

14.

Budapest és Varsó főpolgármestereinek nemzetközi sajtótájékoztatója

2020.12.07

Interlex Communications Kft.

88 900 Ft

189 230,00 Ft

15.

Karácsony Gergely videóhívása az EBB elnökével

2020.12.15

Interlex Communications Kft.

88 900 Ft

124 460 Ft

16.

Karácsony Gergely videóhívása az EBB elnökével

2021.01.21

Interlex Communications Kft.

88 900 Ft

138 430 Ft

ÖSSZESEN:

1 560 830 Ft

1 604 010 Ft

Forrás: Fővárosi Önkormányzat

Költséges képességbeli hiány

Ahogy a Városháza összegzéséből kitűnik, Karácsony 2019 októbere óta összesen 16 alkalommal vette igénybe tolmács szolgálatait, amiért nem beszél angolul, és így nem tudja magát megértetni a nemzetközi találkozókon. A lista feltehetően nem teljes, hiszen abban nem tüntették fel az Economist-interjút, aminek során a politikus szintén segítséget vett igénybe (de nincs bent az állítólagos Time-interjúja sem, amihez a nevetséges kockakőre rakott biciklis kép készült).

Fotó: Facebook

Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy

Gyurcsány Ferenc jelöltje átlagosan havi egyszer használt tolmácsot külföldi tárgyalásain.

A főváros összesítéséből kiderült az is, hogy a főpolgármester nyelvtudásának hiánya kifejezetten költséges a budapesti költségvetésnek: a Városháza eddig 1,56 millió forintot költött tolmácsokra, és 1,6 millió forintot szinkrontechnikára.

A listában kifejezetten szórakoztató elemek is szerepelnek.

A baloldali városvezető két héttel az önkormányzati választás után interjút adott egy holland lapnak, és mivel természetesen akkor sem tudott angolul, ezért 57 ezer forintért kellett tolmácsot fogadni. A magyar főváros első embere tavalyelőtt decemberben úgy vett részt a V4-fővárosok főpolgármestereinek plenáris ülésén, hogy segítség nélkül nem tudott megszólalni, így 157 ezer forintért kellett neki fordítani. Fél évvel később, tavaly júniusban online konferencián vett részt ugyanebben a körben, és mivel az angol nyelvet ekkorra sem sikerült megtanulnia, ezért tolmácsolásra 114 ezer, szinkrontechnikára 133 ezer forintot kellett kifizetni a budapesti költségvetésből.

Nem volt olcsó az sem, hogy Karácsony részt vett a „Hogyan mentsük meg a demokráciát a koronavírus után? Globális és lokális válaszok” elnevezésű panelbeszélgetésen, ennek 127 ezer forint volt az ára. Gyurcsány Ferenc segítője tolmácsot vett igénybe akkor is, amikor Garri Kaszparovval beszélgetett a „Magas szintű stratégiai kerekasztal” elnevezésű megbeszélésen (127 ezer forint). Amikor pedig tavaly decemberben Rafał Trzaskowski varsói főpolgármesterrel nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, szintén mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a fővárosnak: tolmácsolásra 89 ezer forint, szinkrontechnikára 189 ezer forint ment el.

Vélhetően az sem fog felkerülni a baloldali politikus dicsőségfalára, hogy nyelvi akadályok miatt kétszer sem tudott tolmács nélkül videóhívást lebonyolítani az Európai Beruházási Bank (EBB) elnökével (tavaly decemberben és idén januárban). Kérdés, hogy ezek után hogyan tudná képviselni Magyarországot a nemzetközi találkozókon, ahol egyébként minimum az angol nyelv tárgyalási szintű ismerete szükséges.

Nincs vége a költéseknek

Bár a fővárosi önkormányzat elméletileg különválasztotta a Karácsony Gergelyhez, illetve a Főpolgármesteri Hivatalhoz köthető költéseket a listájában, több olyan tétel is szerepel a Városháza tájékoztatójában, ami nem a főpolgármesternél van feltüntetve, mégis hozzá tartozik. Ilyen például:

  • Karácsony Gergely levele az EBB elnökének (24 282 forint);
  • V4-főpolgármesterek levele (24 536 forint); vagy éppen
  • főpolgármesteri és főpolgármester-helyettesi találkozó az UNESCO kultúráért felelős főigazgató-helyettesével (57 150 forint).
  • Feltűnő, hogy a listában többször felbukkant Gy. Németh Erzsébet, DK-s főpolgármester-helyettes neve is.

    Karácsony Gergely egyébként túlnyomó részben angol nyelvű segítséget vett igénybe, de a hivatalos adatok szerint török, francia, német, perzsa, spanyol nyelven is tolmácsoltak neki. Könnyen lehet, hogy ezekre a költésekre sem került volna sor, ha tud angolul, hiszen akkor meglett volna a közös nyelv. Így viszont a fővárosnak több mint félmillió forintot kellett kifizetnie összesen nyolc alkalomra.

    Nem érti a legegyszerűbb kérdéseket sem

    Az elmúlt hetekben a főpolgármester több alkalommal is megpróbálta megmagyarázni, hogy miért nem tud angolul, és általában miért nem beszél nyelveket. Első körben azt elismerte, hogy

    Orbán Viktor beszélt angolja „alighanem jobb”, mint az övé,

    de miután a nyelvtudása körüli botrány mélyülni kezdett, a főpolgármester nehezen értelmezhető magyarázatokkal állt elő.

    Előbb egy új fogalmat talált ki arra, hogy nem beszéli az angol nyelvet, elmondása szerint neki „hiperpasszív angoltudása” van.

    A városvezető ezzel azt akarta kifejezni, hogy korábban ismerte a nyelvet, de mára elfelejtette azt. Megmosolyogtató módon még azt is hozzátette, hogy az angol egyik speciális szeletét tudja, jobban megérti a szaknyelvet, mint a bulvárlapok szövegét. Ezt gyorsan megcáfolták, hiszen az önkormányzati választást követően megtartott nemzetközi sajtótájékoztatóján nem értette a neki feltett egyszerű angol nyelvű kérdést. Párttársának kellett fordítani az egyébként szakmáját érintő kérdést.

    Miután magyarázata nem jött be, Karácsony gyermekkori diszlexiájára kezdett el hivatkozni, és arról is beszélt, hogy emiatt máshogy kellett idegen nyelven tanulnia.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában