Diplomácia

2021.11.10. 11:16

Minden idők legnagyobb magyar kötött segélyhitel-programja indul Afrikában

Magyarország 52 millió dolláros kötött segélyhitel-programot indít Ruandában, ami az eddigi legnagyobb volumenű program, amelyet hazánk eddig valaha is elindított Afrikában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kigaliban.

Forrás: Facebook

Fotó: Szijjártó Péter

A tárcavezető a ruandai kollégájával, Vincent Birutával tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy

ezen program keretében magyar cégek segítségével kerül sor Kigali vízgazdálkodási létesítményeinek fejlesztésére, amely munkálatok több mint felét végzik majd a magyar vállalatok.

A projekt része a főváros víztisztító telepének felújítása és bővítése, aminek során a magyar vállalatok nemcsak a tervezési fázisban vesznek részt, hanem biztosítják a magyar gyártású eszközök telepítésének műszaki felügyeletét.

Egyebek mellett korszerűsítik a berendezéseket, 15 ezerről 36 ezer köbméterre növelik a napi kapacitást, illetve 6 kilométer hosszú csővezeték-hálózatot építenek. Mindennek nyomán a magyar technológiák új lehetőségeket nyernek Afrika egyik leggyorsabban fejlődő piacán, s eközben segítenek a helyi életkörülmények javításában – mutatott rá a miniszter.

Kiemelte, hogy

az afrikai országok piacai hatalmas lehetőségeket tartogatnak a fejlett technológiákkal rendelkező magyar vállalatok számára, ezért a kormány támogatja az itteni beruházásokat, mindezzel pedig hozzájárul az afrikai ország életszínvonalának növeléséhez.

Elmondta, hogy a ruandai kormány segítségkérésének eleget téve, Magyarország 300 ezer adag koronavírus elleni vakcinát adományoz Ruandának (200 ezret az AstraZeneca készítményéből, 100 ezret a Sinopharméból), így gyorsítva az oltási kampányt és az emberi életek mentését. Leszögezte, hogy Magyarország elegendő vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy mindenki felvehesse az első, a második és a harmadik oltást, ami mellett biztonsági tartalék is van, így a kormány segíthet más, nehezebb helyzetben lévő államoknak.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világjárvány világosan megmutatta, hogy a világ országai milyen kölcsönös függőségben vannak egymással a földrajzi távolságoktól függetlenül és emlékeztetett rá, hogy Ruanda az első hullám során segített a magyar állampolgárok hazaszállításában.

„Most, amikor mi tudunk segíteni, segítünk. Ilyen a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés normális működése”

– mondta.

Emellett kiemelte, hogy a jelentősen bővülő kétoldalú együttműködést az is előmozdíthatja, hogy Magyarország konzuli képviseletet nyit Kigaliban. Továbbá beszámolt arról is, hogy a jelenlegi húsz magyarországi ösztöndíjas helyre 319 ruandai hallgató jelentkezett, ami jól jelzi a nagyfokú érdeklődést.

Elmondta, hogy

a nap folyamán együttműködési megállapodást írnak alá a vakcinagyártási kapacitások létrehozása terén.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon jövő évben megkezdi működését a Nemzeti Oltóanyaggyár, ugyanakkor Ruanda is célként tűzte ki, hogy képessé váljon vakcinák előállítására. Szerinte ez üdvözlendő, mivel minél több helyen zajlik a gyártás világszerte, annál több oltóanyag fog az emberiség rendelkezésére állni.

Szijjártó Péter az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett Ruandában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában