betegség

2019.04.23. 11:43

Most először kapnak esélyt a gyerekek a halálos malária ellen

Megkezdődik Malawiban a világ első maláriaellenes oltókampánya gyerekek számára – jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes programkoordinátora.

A szúnyogok által terjesztett betegség évente több százezer ember halálát okozza a világon, túlnyomó többségüket Afrikában.

„A malária még ma is tragikusan sok ember halálát okozza, Afrikában évente több mint 250 ezer gyerekét. Ez a vakcina most először sok gyereknek esélyt ad”

- mondta Mary Hamel a dpa hírügynökségnek nyilatkozva.

A WHO Malawi mellett Ghánát és Kenyát választotta ki a vakcina bevezetésére az érintett országok együttműködésével. A programot szándékosan csak fokozatosan vezetik be a szervezet tanácsadó testületének javaslatára.

Az RTS,S nevű oltóanyag kifejlesztése mintegy 30 évig tartott.

A világszervezet szerint ez az első, amely legalább részleges védelmet nyújt gyerekeknek, hatására kisebb valószínűséggel betegednek meg maláriában, illetve a kifejlődő betegség kisebb valószínűséggel lesz súlyos. Egy tanulmány szerint az oltóanyag 10 gyerekből 4 esetében akadályozza meg a betegség kialakulását, és 29 százalékkal kevesebb a súlyos megbetegedések száma azoknál a gyerekeknél, akiknek beadják a gyógyszert. A vakcinát öt hónapos és kétéves kor között négyszer kell beadni.

A most elinduló program várhatóan 2022 végéig tart, és a három országban évente összesen 360 ezer gyereket terveznek belevonni.

Hamel – mint mondta – reméli, hogy az oltóanyag hatékonyságát sikerül tovább növelni.

A programkoordinátor optimizmusát osztja Pedro Alonso, a WHO malária elleni globális programjának igazgatója: „A malária ellen egyelőre csak tökéletlen eszközökkel tudunk küzdeni, és csak ha kombináljuk ezeket, akkor érhetünk el számottevő eredményt. Ez az oltóanyag fontos eleme az eszköztárnak, annál is inkább, mert a fejlődés ebben a küzdelemben egy ideje stagnál” – jelentette ki. Egyes országok, amelyek korábban jó eredményeket értek el, visszaestek – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában