Egyetemi tanévnyitó

2020.09.04. 14:30

MTA-elnök: egyre meghatározóbb a különböző tudományterületek együttműködése

A tudományos világban egyre meghatározóbbá válik a specializáció, a különböző tudományterületek együttműködése – hangoztatta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén pénteken.

Az MTA elnöke az egyetem 239. tanévnyitóján a szoros együttműködés mellett egymás gondolatainak, az alkalmazott módszereknek a megismerését emelte ki. A tudomány egyre összetettebb, és

a tudományos közösség nem elégedhet meg azzal, hogy szaklapokban publikálja felfedezéseit, azokat a legszélesebb körben el kell tudnia magyarázni, hozzáférhetővé kell tennie

- mondta. Freund Tamás kiemelte:

a kutatók nem fordíthatnak hátat a társadalomnak, harcolni kell az áltudományok, a tudománytalan nézetek ellen.

Beszélt arról is, hogy az egyetemektől sok más mellett tudományos szemléletet is várnak, a világ legjobb egyetemei egyúttal mind kutatóegyetemek is. Ezáltal a legjobb technológiák kerülhetnek be az oktatásba. Megjegyezte: a kutatói kiválóságban élenjáró Műegyetem negyven professzora akadémikus, ami az MTA tagságának tíz százalékát teszi ki.

Szigorú járványvédelmi szabályok mellett zajlott a tanévnyitó
Fotó: BME

Ugyanakkor az elmúlt években drámaian csökkent a kutatói pálya utánpótlása, ezért is fontos annak népszerűsítése. Ennek érdekében középiskolásoknak szóló programot indítanak – jelezte.

A magyar mérnökképzés zászlóshajója

Józsa János rektor elmondta: közel ötezer hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Műegyetemen. Az alapképzésre felvett hallgatók átlagpontszáma kiemelkedően magas, 420 pont feletti volt, amit kivételesnek értékelt.

A Műegyetem a mérnökképzés zászlóshajóként nagyban hozzájárult a magyar ipar és gazdaság jelenlegi fejlettségi szintjének eléréséhez – emelte ki a rektor, hozzátéve:

az itt végzettek a hazai mérnök-, gazdaság- és társadalomtudományi „hadtest” megbecsült tagjaivá válhatnak.

Kitért arra, hogy számos külföldi ösztöndíjprogramban vehetnek részt a hallgatók.

Az elsőévesek egy valódi nemzetközi egyetemen kezdhetik meg tanulmányaikat, amelynek angol nyelvű szakjain több mint 70 országból mintegy 2500 hallgató tanul.

Szájmaszkos szobrok a Budapesti Műszaki Egyetem főépületének bejáratánál
Fotó: BME

Kitért arra is, hogy az egyetem 2020-ban tagja lett a hét európai ország tíz vezető felsőoktatási intézménye részvételével létrejött EELISA egyetemi szövetségnek, amelynek célja az európai műszaki diploma rendszerének létrehozása. Nyitottak továbbá arra is, hogy az ipari együttműködési projektekbe a hallgatókat is bevonják – közölte Józsa János.

Szoros kapcsolatban a mindennapi élettel

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus kar elnöke arról beszélt, a BME azon intézmények egyike, amelyek nagyon szoros kapcsolatban állnak a mindennapi élettel. A hallgatók később végzett mérnökként, tervezőként vagy akár kutatóként munkájukkal az emberek mindennapjait befolyásolják ilyen vagy olyan módon. Ezért is kell az egyetemi évek során komolyan venni tanulmányaikat – mondta.

Dale A. Martin, a Siemens elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy milyen hozzáadott értéket jelent mindkét fél számára az egyetem és a multinacionális cég partnersége. A hallgatók nemzetközi kitekintést nyerhetnek a szakmai újdonságokra, trendekre, több ország cégkultúráját is megismerhetik, a vállalat pedig a közös projekteken keresztül megismerheti és segítheti az új tehetségeket.

A tanévnyitót kiemelt biztonsági intézkedések mellett tartották a Műegyetem aulájában, azon meghívott elsőévesek vehettek részt, megfelelő távolságtartás mellett. Még a központi épület előtt található női szoboralakok is maszkot „viseltek”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában